Elindult a jelentkezés a Budakeszi Vadaspark nyári Vackor táboraira

2019-05-05 | Magazin
Kecskesétáltatással, lovaskocsizással, a vadasparki állatok körüli feladatokkal, valamint erdei kincskereséssel és terápiás kutyák bemutatójával várja a táborozó gyerekeket a Vackor tábor. A Budakeszi Vadaspark nyári napközis táboraiban elsõsorban általánosiskolás-korú gyerekek jelentkezésére számítanak, és a munkábaönkéntes segítõketis szeretnének bevonni. A tapasztalatok szerint a tábori jelentkezésekkel érdemes igyekezni, a férõhelyek ugyanis minden évben gyorsan elfogynak. 

Mióta szervez nyári napközis táborokat a Budakeszi Vadaspark, és a „hagyományos” vadasparki foglalkozásokhoz képest mennyiben nyújt többet ez a program? Mit csinálnak a tábori önkéntes animátorok? Kik és hogyan jelentkezhetnek erre a feladatra?

A vadasparki kulisszatitkok sorozatunk ötödik részében Mészáros Orsolyatáborszervezõvel beszélgettünk.

Hogyan képzeljünk el egy-egy Vackor tábort, milyen programokat szerveztek a gyerekeknek?

2010 óta szervezünk nyári táborokat a Budakeszi Vadasparkban. Az elsõ évben hat turnus indult, a jelenleginél jóval kisebb létszámmal. A jól bevált programokon nem változtatunk, így szinte már a tábor védjegyévé vált a kecskesétáltatás, a lovaskocsizás, és az állatgondozás. Mivel nagyon sok gyermek másodjára vagy harmadjára tér vissza hozzánk, igyekszünk azért minden évben valami kis újdonságot is csempészni a programokba, ezért idén például erdei kincskereséssel készülünk, és terápiás kutyák is jönnek hozzánk.

Kiknek ajánlod a Vackor tábort?

A nyári tábort elsõsorban általános iskolai korosztálynak hirdetjük, a tapasztalataink azonban azt mutatják, hogy fõként az alsótagozatos diákok vannak többségben. Az egyhetes turnusok 24 fõvel indulnak, de mivel az érdeklõdés minden évben folyamatosan nõ, idén már három párhuzamos turnust is szervezünk.

Milyen állatokkal lehet ismerkedni a táborokban?

Igyekszünk minél több olyan programot szervezni, ahol a gyerekek közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az állatokkal. A vadaspark állandó programjain túl részt veszünk az állatok napi ellátásában, takarmányuk elõkészítésében és a takarításukban is. Minden héten más kézhez szoktatott állat van velünk: tavaly volt szarkánk, pelénk, sünink, idén pedig egy gabonasikló és egy muflon is velünk tart. Fontos, hogy a gyerekeket a felelõs állattartásra neveljük, és ebben a tábori „saját állat” is nagy segítségünkre van.

Melyik programot szeretik a legjobban a gyerekek?

Minden turnus végén szoktunk tartani egy közös táborzáró beszélgetést, ahol mindenki elmondhatja, hogy mi tetszett neki a legjobban és mi a legkevésbé. A beszélgetések során a kecskesétáltatás szinte mindig elõkerül, azt nagyon szeretik a gyerekek – talán azért is olyan nagy élmény ez számukra, merta kecskefejést is kipróbálhatják, ha van hozzá kedvük.

A Vackor táborokban hagyományosan önkéntesek segítségét is várjátok. Mi az õ feladatuk? Milyen végzettséggel vagy tapasztalattal kell rendelkezniük a hozzátok érkezõ önkénteseknek?

A pedagógiai végzettség és tapasztalat nem feltétel, de jó, ha van – mint ahogyan az is, ha valaki táboroztatott már gyerekeket. Minden önkéntesünktõl sok türelmet, kezdeményezõ készséget és rátermettséget várunk. A csodás erdei környezet, a családias hangulat és a sok program egyébként nemcsak a táborozóknak, de az önkénteseinknek is nagy élményt jelent, így sokan évrõl évre visszatérnek hozzánk.

Bizonyára neked is sok szép élményt adtak már eddig is a Vackor táborok. Van kedvenc tábori történeted?

Évközben is rengeteg gyerekcsoporttal találkozom, de a szakvezetéseken és más foglalkozásokon mindössze egy-két órát töltünk a gyerekekkel. A táborokban jobban oda tudunk figyelni a gyerekek személyes igényeire, lehetõségünk van jobban megismerni õket, így a turnusok végére egy-egy családias kis közösség szokott kialakulni. Nagyon jó érzés számomra, amikor pénteken, a táborzárás után búcsúzásképpen egy szép rajzot vagy ölelést kapok a gyerekektõl. Szintén elismerés mindannyiunknak, ha visszatérõ táborozókkal találkozunk, akár hosszú éveken át.

Mikor vannak a nyári táborok, hogyan lehet rájuk jelentkezni?

A nyári táborok rendszerint az iskolai szünidõ második hetétõl indulnak és nyolc héten át tartanak, heti turnusváltásokkal. A táborok programja megtalálható a honlapunkon, és jelentkezni már folyamatosan lehet.

 

Bõvebb információ és jelentkezés a Budakeszi Vadaspark nyári Vackor táboraira:

https://budakeszivadaspark.hu/programok/tabor/

 

Szívesen önkénteskednél a Budakeszi Vadasparkban? Tájékozódj honlapunkon:

https://budakeszivadaspark.hu/onkentesmunka/

Megosztás