„Életének hetvenhetedik évében elhunyt Kádár János. Fájdalommal és õszinte tisztelettel adózunk emlékének mint utódok, akiknek egy nagy életmûvet kell végsõ számadásra bocsátaniuk. E pillanatban olyan embertõl búcsúzunk, aki a munkásmozgalom és a nemzet ügyét azonosnak érezte, tudta, s a körülmények felmérésével – szem elõtt tartva, hogy a politika a lehetõségek tudománya – ezt az ügyet szolgálta. Számára a nemzet szolgálata azt jelentette, hogy a magyarság ügye elválaszthatatlan a nemzetközi haladás szolgálatától.” Ezekkel a szavakkal emlékezett meg címlapján a Magyar Nemzet Kádár János haláláról 1989. július 7-én. A korábbi kommunista párttitkár egy nappal korábban, július 6-án halt meg.
Ugyanazon a napon, amikor a Legfelsõbb Bíróság rehabilitálta Nagy Imrét, a mártír miniszterelnököt. „Ártatlanul ítélték el Nagy Imrét és társait” – olvasható az idézett lapcím második oldalának fõcímében. A politikai élet akkori szereplõi eltérõen emlékeznek az eseményekre, amelyek felidézésére kértük õket.
Kádár János népe és kísértete
Kádár tökéletes idõpontban ment el. Fizikai léte alig élte túl a politikait, és ami még fontosabb, nem várta meg a rendszerváltást – írja publicisztikájában Ballai Attila.
– Kádár halála senkit sem ért váratlanul, de mindenkit megdöbbentett. A pártközpontban, a vezetésben zûrzavar támadt – idézi föl a szóban forgó napot Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki akkoriban Grósz Károly külpolitikai tanácsadójaként dolgozott, és szinte napi kapcsolatban volt Kádár Jánossal. – Ekkor már Budapestre várták George Bush amerikai elnököt. Elõször az merült fel, hogy tartsák titokban Kádár halálát. Grósz volt az egyetlen, aki azt mondta: ezt nem lehet megtenni azzal, aki harminc éven át vezette az országot. Végül is közölték a gyászhírt, de a temetést eltették Bush júliusi látogatása utánra – ismerteti az eseményeket Thürmer, aki saját megfogalmazása szerint „ott volt a tûz közelében”.
Egészen más élethelyzetben érte a hír Deutsch Tamást, aki ma a Fidesz EP-képviselõje. – Aznap polgári eljárásjogból szigorlatoztam az egyetemen, amikor kopogtatás nélkül benyitott a tanszék vezetõje, bedugta a fejét, és annyit mondott „Kádár meghalt”, majd becsukta az ajtót. Így értesültem a hírrõl – kezdi a politikus, aki szerint nem egyszerûen szimbolikus, hanem sorsszerû, hogy a volt pártfõtitkár halála Nagy Imre mártír miniszterelnök rehabilitálása napján történt. – Kádár az 56-os magyar forradalom és szabadságharcot eltipró szovjet tankok árnyékában érkezett Budapestre, és lett a magyar történelem egyik legvéresebb kezû diktátora – vélekedik a Fidesz politikusa.
A két esemény egyidejûségét Hack Péter jogászprofesszor – aki 1989-ben az SZDSZ politikusa volt – is jelképesnek tartja. – Kádárt Nagy Imre bevonta a kormányába. Mindazokban a döntésekben, amikért Nagy Imrét halálra ítélték, Kádár is részt vett. Nagy Imre bizalmát Kádár elárulta, amikor a forradalmat cserben hagyva az oroszok oldalára állt és legitimálni igyekezett a szovjet katonai agressziót. Kádárt súlyos erkölcsi felelõsség terhelte az árulásért és az 1956-ot követõ megtorlásért, mindazoknak a haláláért, akiket az õ utasításai szerint politikai meggyõzõdésükért, szabadság iránti vágyukért gyilkoltak meg – vélekedik Hack Péter.
Csekõ Imre
w
