Meghalt Niki Lauda

2019-05-21 | Magazin
Elhunyt Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok – jelentette kedden az osztrák hírügynökség a családra hivatkozva. Lauda, aki februárban ünnepelte 70. születésnapját, hétfõn a családja körében „békésen távozott”. Halálhírét orvosa is megerõsítette, aki tavaly tüdõátültetést hajtott végre rajta.

A Forma-1 egyik legnagyobb alakja Andreas Nikolaus Lauda néven született 1949. február 22-én Bécsben. Már tizenkét évesen a volán mögött ült, tanulmányait korán abbahagyta az autóversenyzés kedvéért. Dúsgazdag nagyiparos apja nem adott neki a versenyzésre pénzt, és mivel szponzorokat nem talált, nagy összegû hitelt volt kénytelen felvenni. Elsõ hegyi futamán, 1968. április 15-én egy Mini Cooperrel kategóriájában mindjárt második helyezést ért el, két héttel késõbb pedig már gyõzelmet aratott. A hegyi versenyek után a Forma-3-ban, a Forma-2-ben versenyzett, az autósport csúcsát jelentõ Forma-1-ben 1971-ben mutatkozott be a March Ford csapatában. 1972-ben még megnyerte a Forma-2-es világbajnokságot, majd végleg a száguldó cirkuszhoz igazolva 1973-ban a BRM, 1974-tõl a Ferrari autóiban rótta a köröket. A maranellói istálló vörös színeiben rögtön a negyedik helyen végzett az összesítésben, a következõ évben, 1975-ben világbajnok lett.

Az 1976-os szezon közepén hatalmas fölénnyel vezetett a pontversenyben, amikor a Nürburgringen szörnyû balesetet szenvedett. A verseny elõtt a biztonsági intézkedések hiánya miatt bojkottra szólította fel versenytársait, de mivel nem talált követõkre, beült autójába. A második körben kicsúszott, ketten nekiütköztek és õ a kigyulladt kocsiban rekedt. Az akkor még csak ajánlott tûzoltó automata nem volt beépítve a kocsijába, de be sem kapcsolt volna, mert az ütközéstõl kiszakadt a Ferrari akkumulátora. Egy csõbõl égõ benzin folyt a kocsiba, a bukósisakba vezetõ csõ nem szállított friss levegõt, így megsérült Lauda légcsöve és tüdeje is. Három versenyzõtársának sikerült õt kihúznia, és szerencséjére a speciális mentõautó fél perc alatt odaért. Lauda elképesztõ elszántságról tanúbizonyságot téve hat héttel és három futammal késõbb visszatért, saját szavai szerint rettegve és fájdalmak közepette negyedik lett az Olasz Nagydíjon. Abban az évben egy ponttal maradt le az összetettben a világbajnoki címrõl, mert az utolsó futamon, a szakadó esõben megrendezett Japán Nagydíj második körében „az életem többet ér, mint egy cím” szavakkal leállította autóját. A pontversenyben akkor még második, McLarennel versenyzõ brit James Hunt hatalmas kockázatot vállalva, körhátránnyal a harmadik helyen futott be és megnyerte a világbajnokságot. Lauda 1977-ben ismét világbajnok volt a Ferrari színeiben és abban az évben a világ legjobb sportolójának választották. Az olasz csapat vezetõivel azonban megromlott a viszonya, a szezon utolsó két versenyén, címének bebiztosítása után el sem indult. 1978-ban átigazolt a Brabham Alfához, de csak negyedik lett, a következõ év õszén pedig váratlanul bejelentette visszavonulását. 1982-ben visszatért, és immár McLaren-színekben az ötödik helyen végzett az összetett pontversenyben. 1983-ban versenyt sem nyert, de 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét, abban az évben máig egyetlen osztrákként megnyerte hazája nagydíját is. Csapattársa a francia Alain Prost volt, akit alig fél ponttal elõzött meg – a monacói versenyt az idõjárás miatt félbe kellett szakítani, és a pilóták csak a pontok felét kapták meg. A versenyzéssel végleg 1985-ben hagyott fel, Forma 1-es pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször gyõzött.

Visszavonulása után, 1992-tõl 1997-ig a Ferrari istállónál volt tanácsadó, közben megalapította a Lauda Air légitársaságot, amelyet 2000-ben bekebelezett az Austrian Airlines. 2001-2002-ben a Jaguar Forma-1-es csapatát irányította, 2003-ban Niki („flyniki”) néven diszkont légitársaságot alapított, amelyet 2011-ben adott el. 2016-ban megvásárolta az üzleti és VIP-utasok szállítására szakosodott Amira Air céget, amely azóta a Lauda Motion nevet viseli. Lauda pilótajogosítvánnyal is rendelkezett, és nem egyszer vezette légitársasága repülõgépeit. Lauda, aki 1997 után 2005-ben is új vesét kapott, nem szakadt el az autósporttól. 2008-ban megnyert egy bemutatóversenyt, és egy német televíziócsatorna szakkommentátora volt az F1-es futamokon. 2012-ben a Forma-1-es Mercedes csapat felügyelõ bizottságának elnöke lett, a következõ évben tízszázalékos részesedést szerzett a csapatban, és nagy része volt abban, hogy Lewis Hamilton ide igazolt. 2018 augusztusában sikeres tüdõátültetésen esett át, a kórházat október végén hagyta el. Januárban rövid ideig influenzás megbetegedéssel kórházban ápolták. Lauda balesete óta mindig az égési sérüléseit leplezõ sapkát viselt, az ezen lévõ hirdetésekért is komoly összeget kapott, és öt könyve jelent meg.

Az 1976-os Forma-es szezonban James Hunttal folytatott rivalizálásáról, szörnyû balesetérõl 2013-ban készült film Hajsza a gyõzelemért (Rush) címmel, ennek utolsó jelenetében maga Lauda is felbukkant. Nagy vetélytársáról azt mondta: azon kevesek egyike volt, akiket szeretett, azon még kevesebbeké, akiket tisztelt és az egyetlen, akit irigyelt. Hazájában bélyeg jelent meg arcképével, 2016-ban a sportolói Oscarnak nevezett Laureus-életmûdíjat kapott. Fia, Mathias is autóversenyzõ lett, korábban a Forma-3000-ben versenyzett, jelenleg a Mercedes-csapat tagja a német túraautó-bajnokságban (DTM).

 

MTI

Fotó: JORGE GUERRERO / AFP

w

Megosztás