Most búcsúzunk, és elmegyünk...

2019-05-03 | Magazin
Az orgonaillatú május - az új élet és a megújulás mellett sokak számára az elválás és az elballagás hónapja is lehet. A legtöbb gimnáziumban és szakgimnáziumban május 3-án, pénteken tartották meg a ballagási ünnepségeket.

A ballagás egy ünnepség, melyre az általános iskola vagy a középiskola utolsó évfolyamának elvégzésekor kerül sor a tanulók körében, az érettségi elõtt álló diákok esetében májusban, az általános iskolás végzõsöknél pedig júniusban.

Magyarországon a szokás Selmecbányáról indult el az 1870-es években, amikor a helyi erdészeti és bányászati akadémia hallgatói az iskolától való búcsúzásuk gyanánt a Ballag már a vén diák… kezdetû dalt énekelték el. Hamarosan az egész országra átterjedt e hagyomány, a 20. századra már teljesen megszokott lett. Az 1920-as évektõl már az Elmegyek, elmegyek… kezdetû magyar népdalt énekelték az ünnepségen, illetve tanáraiknak szerenádot adtak a végzõs évfolyam diákjai a ballagást megelõzõ éjszakán.

A ballagás napján a tanulók az iskola folyosóin vonulnak végig, a zászlóvivõt követve. Vállukon tarisznya függ, melybe pogácsa, só, föld, aprópénz, valamint az intézmény fényképe kerül, rendszerint az alsóbb éves diákok jóvoltából. A szülõk, hozzátartozók virággal vagy egyéb ajándéktárggyal köszöntik ballagó gyermeküket, családtagjukat. Az iskolai ünnepség során az osztály egyes tagjai felidézik az elmúlt évek emlékezetes pillanatait, a tanárok jó tanácsokkal látják el a búcsúzó diákokat. 

Az eseményt követõen a szülõk gyakran családi összejövetelt rendeznek, mely legtöbbször egy ünnepi ebéd vagy vacsora szokott lenni.

A ballagás szimbolikus jelentéssel is bír: a végzõsök nemcsak az iskolájuktól hanem eddigi életüktõl is búcsút vesznek, hiszen egy korszak lezárásaként tekinthetünk rá, mely után új élet vár rájuk. A ballagás egyben a gyermekkor végét és a felnõtté válás kezdetét is jelképezi

Budaörsön a templom szomszédságában található Szent Benedek Iskolában a végzõs osztályok  péntek kora délután járták végig a virágokkal feldíszített osztályokat, folyosókat és búcsúztak megható ünnepséggel – a kedves iskolától, hogy induljanak messze már…

A ünnepély meghittségét csak fokozta, hogy  igazgatójuk is búcsúzott – a diákoktól, kollégáktól  pedagógiai pályától – új kihívások felé viszi az élet…

Útjaink százfelé válnak, de szívünk egy célért dobog.
Nekivágunk a küzdelmes mának, és épít karunk egy szebb holnapot…
 

/Arany János/
w

Megosztás