Rövidesen eldõl, mekkora játékos Orbán Viktor

2019-05-09 | Magazin
Komoly változást hozhat a kormánypárt helyzetében, ha Michel Barnier futna be az Európai Bizottság elnöki posztjára a Fidesz támogatásával.

– Ha Orbán Viktor továbbra is úgy cselekszik, ahogy eddig, akkor vagy kizárás következik, vagy magától távozik a pártból. Õ és a Fidesz tagjai szabad emberek, ha úgy határoznak, hogy elhagyják az Európai Néppártot, akkor tiszteletben fogjuk tartani a demokratikus döntésüket – mondta nagyszebeni sajtótájékoztatóján Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke-

Barnier ugyan nem bírálja nyíltan Webert, de nem is áll ki mellette, ellenben saját uniós stratégiát alkotott. Ennek a gazdasági hatékonyság, az EU technológiai fejlesztése, a migrációs válság kezelése, a határvédelem és biztonság ügye és egy „zöld new deal” a sarokkövei. E pontok között Orbán Viktor is találhat bõven támogatni valót.

Bár Barnier következetesen felemeli szavát a nacionalizmus és a populizmus ellen, néppárti elnökjelöltsége mégis új lehetõségeket jelenthetne a Fidesz számára. Nem mellesleg: Orbán már öt évvel ezelõtt is Barniert támogatta Jean-Claude Junckerrel szemben, és bár magától a Fidesz elnökétõl tudjuk, hogy „a hála nem politikai kategória”, azért a gesztust biztos nem felejtette el a francia politikus.

Elemzõk szerint ha Orbán Viktor tudja, hogy Webernek vége, Barnier a jövõ embere, és az elmúlt hetekben ez a logika diktálta, hogy szisztematikusan élezte a konfliktust az EPP jelenleg hivatalos csúcsjelöltjével, akkor valóban ellenfelei elõtt járt néhány lépéssel.

Népszava:Kósa András
                 Halmai Katalin (Brüsszel)
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda
w

Megosztás