A bemutató bemelegítéssel kezdõdött. A járatlan nézõ összevisszaságnak találhatta a gyerekek mozgását, õk viszont nagyon is tudták, hogy kinek mi a feladata. Majd a jelre mindenki elfoglalta a helyét. Két kislány, a KSI és az FTC tagjai, bemutatták, hogy mire képes az, aki már évek óta szertornázik, és naponta 2-3 órát gyakorol.
Ezután név szerint hívták ki a versenyzõket. Öröm volt nézni a teljesítményüket a szõnyegen, a nyújtón, a gerendán és a svédszekrényen. A gyerekek egymásnak is szurkoltak. Kéttagú zsûri értékelte az eredményeket a program végén. A fellépõk apró, kedves ajándékot és emlékérmet kaptak.
A budaörsi 1. Számú Általános Iskola 2016-os a tanévében egy iskolai szertorna csapatot hozott létre. A gyermek szertorna egy, a gyermek életkorát figyelembe vevõ torna alapú mozgásforma. A gyermeki fejlõdés minden aspektusát figyelembe véve oktat (fizikai, érzelmi, értelmi és szellemi nézõpontot is). Ez a sportág javítja a lányok testtartását, magabiztosságát, kialakítja az önbizalmat és megtanítja õket az önfegyelemre. A gyerektorna foglalkozások kis létszámmal mûködnek, hogy szakképzett oktatóik kellõ odafigyelést tudjanak biztosítani.
Kérdésünkre választ kapva megtudtuk, hogy a felkészítõ edzõk: Vajda-Kaló Noémi és Szénási Orsolya.
Vajda-Kaló Noémi a Bolett Sport Kft tulajdonosa és vezetõedzõ. 8 évig versenyszerûen szertornázott és 6 évig akrobatikus tornát folytatott.
Szénási Orsolya egyben a verseny fõszervezõje 13 évig versenyszerûen aerobikozott, nemzetközi aerobik bírói végzettséggel rendelkezik, 2 éve pedig a Bolett csapatát erõsíti tornaedzõként.
A bírók Vajda-Kaló Noémi és Butkai Fruzsina voltak.
A szertorna a Magyar Tornaszövetség 8 szakága közül az egyik sportág, mely egy rendkívül összetett, de mégis sokoldalúan fejlesztõ sport a tornasportok között. Nagyon fontos és épp ezért javasolt más sportágakkal ellentétben már korai életkorban, 4 évesen elkezdeni elsajátítani az alapokat játékosabb formában, hiszen rendkívül intenzív fejlõdésre van szükség ahhoz, hogy aztán a szinteken egyre feljebb léphessen a gyermek. Ebben a sportágban nagyon fontos a tökéletes végrehajtás és a fegyelmezettség, hiszen a további fejlõdéshez illetve a balesetek megelõzése szempontjából ez elengedhetetlen. Az erõnléti, koordinációs és lazasági fejlõdésen túl rengeteg speciális, a szertornára jellemzõ elemeket kell megtanulniuk a gyerekeknek ahhoz, hogy aztán a szerekkel való ismerkedés-lányoknál ugrás, korlát, gerenda, talaj ; fiúknál ugrás,korlát,gyûrû,nyújtó,talaj- is megkezdõdhessen már ilyenkor.
A versenyen résztvevõ gyerekek körülbelül egy éve járnak a foglalkozásainkra, különbözõ fejlettségi szintrõl indultak. Nagyon sok fejlõdésen mentek keresztül és remekül helytálltak a közönség elõtt is. Jelenleg körülbelül 40gyermek jár szertorna foglalkozásainkra és reméljük, hogy az elkövetkezendõ években egyre növekvõ létszámmal tudunk majd a talajra állni.
s.k.