Teljesen megújul a Vörösmarty és a Podmaniczky tér a fõvárosban

2019-01-10 | Magazin
A január 7-én elindult rekonstrukciós munkák a kerület beruházásában, a kormány és a fõváros támogatásával valósulnak meg, a tervek szerint augusztus 31-ig befejezõdnek.

Szentgyörgyvölgyi Péter elmondta, hogy a fõváros tulajdonában lévõ Vörösmarty tér faltól-falig megújul, a több mint 30 éves beton térkõ burkolatot magas minõségû, egyedi kialakítású és megjelenésû természetes lapkõ burkolat váltja majd. Új köz- és díszvilágítási rendszer lesz a régi helyett, továbbá megújulnak az utcabútorok és "úttartozékok".

A téren tartandó vásárok és a kulturális rendezvények igényeit jobban kiszolgáló teret hoznak majd létre, a felújítás során kialakítják az egységes arculatú árnyékoló rendszerek fogadószerkezeteit és a burkolatba rejtett szükséges elektromos csatlakozási lehetõségeket – sorolta.

A polgármester kiemelte, hogy a Vörösmarty-szoborcsoport körül méltó környezetet alakítanak ki, illetve a tér rekonstrukciójához kapcsolódóan a környezõ mellékutcákat is felújítják. Megújul a Deák Ferenc utca Bécsi utca és Apáczai Csere János utca közötti szakasza, valamint a Vigadó utca és a Harmincad utca.

A Vörösmarty téren hét százalékkal nõ majd a zöldfelület, és a lehetõségekhez mérten tizenöt új fát ültetnek: hetet a téren, a környezõ utcákban pedig nyolcat. Az Oroszlános kutat áthelyezik a Harmincad utca és a Vörösmarty tér csatlakozásához.

Az Arany János utcai metrómegállónál lévõ Podmaniczky Frigyes tér felújításáról szólva Szentgyörgyvölgyi Péter közölte: a téren 30 százalékkal nõ zöldfelület és 82 új fát ültetnek, megszûnik a trolibusz végállomás, megújul a közvilágítás, valamint természetes kõburkolattal látják el a területet.

A cél az, hogy a Podmaniczky tér központi része valóságos városi ligetté váljon – hangsúlyozta.

A január 7-én elindult rekonstrukciós munkák a kerület beruházásában, a kormány és a fõváros támogatásával valósulnak meg, a tervek szerint augusztus 31-ig befejezõdnek.

A Vörösmarty tér felújítása mintegy 2,3 milliárd forintból valósul meg állami támogatással, a Podmaniczky tér rekonstrukciója mintegy 1,2 milliárdból fõvárosi támogatással.

MTI
w

Megosztás