Mi mondatja velem e keserû szavakat? Az eset, ami manapság történt meg velünk, erdélyi magyarokkal: a székelyföldi Hargita megyével határos moldvai Bákó megyében lévõ Dormánfalva úgy döntött, birtokába veszi a székely megye területén fekvõ, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye nevû településen található magyar katonatemetõt, hogy abba – fogózzanak meg! – román katonai temetõt “ültessen”, elsõ és második világháborús emlékmûvet állíttasson. Jelzem: egy olyan katonatemetõbe, amelyben egyetlen román katona sem nyugszik! Dehát mit számít az? Mit számít a történelmi valóság, ha nem a múltban hõsi halált haltak emlékét kell ápolni, hanem a mának üzenni. Mit is? Nem mást, mint azt, hogy ha akarják, akár ezt is megtehetik.
A vae victis alapján a magát gyõztesnek tekintõ mindenre feljogosítva érzi magát. Eddig csak történelmet hamisított, most már temetõt is lop. Egyértelmû: számára nem létezik más, mint az erõbõl, erõszakból fakadó jog. Az ököljog. Beteges elfogultság, a tények hamis, na jó: kreatív módon történõ értelmezése szükséges ahhoz, hogy ezt megtehessék.
Ki merészel itt ezek után – és milyen alapon – nemzetközi jogról, netán történelmi megbékélésrõl beszélni? Legfennebb európai értékekrõl, mert az – mint megtapasztalhattuk – úgysem jelent semmit…
Mi következhet még ezek után?
Pesti Srácok
w
