Fölkerestem drága sírját,
S odaérve földre hulltam,
hideg márvány sírkövére
Csókjaim közt leborultam.
Elmondtam, hogy holta óta,
Mikor baj ér életemben,
Azt hiszem ez csak azért van,
Mert õ többé nincs mellettem.
S ha öröm ér, azt gondolom,
Hogy csak azért ér az engem:
Mert érettem õ, az áldott.
Imádkozik fönn a mennyben.
Elmondtam, hogy holta óta
Egész éltem tisztább és jobb,
Hogy árnyához amely oly szent,
Így lehessek sokkal méltóbb;
És hogy e sír, melyben fekszik,
Legdrágább nekem a földön.
S legédesebb itt az idõ,
Bár ezt könnyek között töltöm.
S ím egy korán fejlett fûszál
Lengni kezdett a sír ormán:
Áldott legyen lengése, mely
Az õ köszönése volt tán!
w