Bizalom Istenben és a közösség erejében (3. rész)

2019-04-30 | Portré | Látogató: 0
A hosszú interjú elsõ részében a Budaörsi Párkapocs Egyesület elnöke, Radnóczi Péter a jegyesek képzésérõl és ezen belül a  házaspárok önkéntes szolgálatáról beszélt. Folytattuk a történetet a Házas Hétvége lelkiségrõl, majd végül, de nem utolsósorban, a fiatalok és a gyermekek megszólítása is szóba került.
Azzal fejeztük be beszélgetésünk második részét, hogy a fiatalok, különösen a fiatal házasok erõsen vágynak olyasféle  segítségre, ami segítheti õket abban, hogy a szeretet megmaradjon közöttük. Született ebbõl az óhajból valami?

Lett belõlük egy kis új közösség, most már kezdenek szépen összejárni. De ez az  egész nem olyan, mint az enter nyomógombja a számítógépen, ami kopp, beugrik. Ez egy szívós, lassan induló építkezés. Az emberi lélek nem számítógép. A lelkünk sokszor kétkedik,  bizonyságra van szüksége, néha bizonytalan. Sokszor nem érünk rá beszélgetni, megbetegszünk, otthont építünk, sok a munkánk…. Nincs idõ. Pedig ezek  lassú dolgok. Nagyon türelmesnek kell lenni, nem szabad elkezdeni elégedetlenkedni. A jó Isten adott nekünk hetven, nyolcvan, száz évet, hogy tökéletesedjünk. Ezt nem lehet két év alatt elérni! Ráadásul mindenféle elõélettel is találkozunk. Van, aki pikk-pakk, néhány hónapos ismeretség után jön, hogy szeretne házasodni, és vannak, akik nyolc-tíz évi együttélés után. Mi, ennek a lelkiségnek a tagjai, már vagyunk annyira öregek és tapasztaltak, tisztán látjuk, hogy sok évvel ezelõtt megkötött házasságainkat követõen mennyit változott hazánkban a házasodási szándék, mennyivel több a válás, és látjuk az okokat is.

Látjuk azt is, hogy a mai fiatalok nem mernek elkötelezõdni. Sokan harminc, vagy harmincegynéhány  évesen jönnek házasságot kötni, már ott ül mellettük a gyerek is a házassági felkészítésen… Együtt éltek, és most jutottak csak el odáig, hogy rendezzék a kapcsolatukat, amit most már billegõnek, bizonytalannak éreznek igazi elkötelezõdés nélkül. Sokszor nem tudják, hogy mi hiányzik, de azt sem tudják, hogy mivel lenne gazdagabb a kapcsolatuk, ha az oltár elé állnak. Mi fiatalon csodálkoztunk azon, amikor a plébános atya ezeket is elfogadta, megeskette. Õ bizony nagyon elõttünk járt gondolkodásban, bölcsességben. Tudta, hogy õk is Isten gyermekei, és ha van egy kis szikra, egy kis parázs bennük, akkor kutya kötelességünk segíteni lángot lobbantani belõle. Több ilyen esetrõl tudnék mesélni… 


Jó hallgatni mindazt, amibe most beavat engem. Megindító, ha valaki  úgy tud adni a fiataloknak segítséget, fogódzót az élethez, az együttéléshez, hogy eközben hitükben is megerõsödjenek.

Valamennyien érezzük, hogy milyen éhesek a fiatalok… Csak megszólalnak, és látom – és ez nagyon foglalkoztat és nyugtalanít is engem -, hogy ennek a korosztálynak mennyire más a gondolkodása, mint nekünk volt. Érzékeljük, hogy mi sokszor elbeszélünk a fejük felett. Egyre inkább ezt látom, hogy az informatika világa az, ami szétválaszt bennünket. Az én nemzedékem bevándorló az informatika világába, õk meg „informatikai bennszülöttek”, ebben nõnek fel. Nekünk nem volt telefonunk, tantusszal, telefonfülkébõl telefonálhattunk, sokszor csak a mentõért…  Nekünk ez volt a természetes, nekik már nem. De a mi korosztályunk még mindig erre alapoz! Nagyon mások a mi gyerekkori emlékeink, és mint tudjuk, mindig a gyerekkor a meghatározó a felnõttek életében. Mi olyan emlékeket hozunk magunkkal, amibõl élni próbálunk, amibõl példálózunk, tudatosan vagy nem tudatosan, de erre építettünk fel mindent –  õk erre csak legyintenek.

A számítógépek a kettes  számrendszerben mûködnek: igen vagy nem. Nincsenek árnyalatok. Akarom vagy nem. Fiatal kollegáimnál látom: jönnek valami problémával, a segítségemet kérik, én gondolkozom néhány másodpercet a válaszon, mert jó és alapos választ akarok adni, de mielõtt megszólalnék, azt mondják: hagyjuk, mindegy, majd lesz valahogy… Elém tette a problémát, képzeletben klikkelt, és nem jött be a kép azonnal! Ha valakinek azt mondom, hogy gondolkozz, talpalj le, tájékozódj, mielõtt döntesz, tudd, hogy kire számíthatsz, mérlegeld a lehetõségeket – és én egy idõ után észreveszem: hiszen nem is érti, mirõl beszélek! Mert õ is csak klikkel. Ebben nõtt fel. Lövöldözünk a jéghegy csúcsára és azt gondoljuk, hogy a víz alatt nincs semmi. Ezt csak azért mondom el példának, hogy plasztikusan érzékeltessem: egy fiatal egészen máshogy beszél és másképp gondolkozik. És épp ezért, ha van egy huszonéves vagy harmincéves jegyespár, akkor már ne a hatvanéves beszéljen neki manapság, hanem legyen ott egy negyven éves szintén „informatikai bennszülött” házaspár, aki jól, vagy legalábbis jobban ismeri az õ nyelvüket, és már neki is megvan a maga tapasztalata az életrõl, házasságról, hogy meg tudja mondani, mi a mai világban egy jó házasság titka…  


Ezért léptek ki a feleségével együtt a Házas Hétvégébõl? Jöjjenek a fiatalabbak…

Nem, nem léptünk ki, csak hátrébb húzódtunk, a képzésben már nem veszünk részt. Igen, néha valóban úgy érezzük, hogy elbeszélünk a fiatalok feje felett. A plébánián a jegyesek képzésében még részt veszünk, de fõleg a szervezési feladatokban. Ám arról még nem beszéltem, hogy amikor rájöttünk, hogy itt, a mi egyházközségünkben is nagy szükség és igény van arra, hogy ne csak a jegyesek és a fiatal párok szólíttassanak meg általunk, hanem a még nem házas fiatalok, az idõsek, az egyedülállók és a gyerekek is, akkor elhatároztuk, hogy alapítunk egy egyesületet. Így jött létre a Budaörsi Párkapocs Egyesület 2015 decemberében. Most váltunk támogathatóvá, most tudunk elõször lobbizni az egy százalékért.

Idén már pályázati pénzbõl – korábban plébános atya támogatásából – szerveztük meg az elmúlt évek során igen közkedveltté vált Szerelmi 7próbát a  Házasság Hetén. Idén rajzpályázatot is hirdettünk a gyerekeknek. Szerencsére szép számmal vannak közöttünk olyan hatalmas energiával és lelkesedéssel megáldott emberek, akik nem csak ötletekkel, hanem tettekkel is kötõdnek az egyesülethez. Akik ezeket szervezik, az mindössze három asszony, és mindnyájuknak már nagyok a gyerekei. Amikor például a Szerelmi 7próba szervezése és lebonyolítása tartott egy hónapon át, akkor – bár vannak segítõik -, azért õk hárman éjjel-nappal, megállás nélkül dolgoztak. Vigyázni kell rájuk is, nehogy kiégjenek idõ elõtt. Már keressük az utánpótlást, akik majd a helyükre állnak, kezdtünk fiatalítani. Az idei jegyesképzésbe már meghívtunk hospitálni néhány fiatal házaspárt, talán már jövõre õk is önállóvá válnak. De nem csak a  jegyesképzésbe vonjuk be a fiatalokat, bízunk abban, hogy sokan vannak, akik az egyesület egyéb tevékenységét örömmel segítenék.

Sok mindent csinálunk, vannak rendszeres házaspáros elõadásaink és egyesületként bevállaltuk azt is, hogy annak a 60-70 gyerek szüleinek, akik szeretnék, ha a gyerekeik felkészülhetnének elsõáldozásra, havonta egyszer a Mindszenty Iskolában elõadásokat és kiscsoportos beszélgetéseket tartunk. Ez afféle elõadás, nem kimondottan katekézis vagy felnõtt hittan, hanem rövid elõadás és meghitt beszélgetés hitrõl, vallásról, életrõl. Õk kérdeznek, mi válaszolunk. A válaszaink itt is a saját hitünkre és saját életünk példáira épül. Hogy mi lesz késõbb? Ne szaladjunk ennyire elõre. Mi elvégezzük, amit felvállaltunk, folytatjuk az önként vállalt szolgálatot, ami voltaképp nem szolgálat, hanem nagy lelki megnyugvás és feltöltõdés is. Örömet ad számunkra, hogy ezzel sok embernek segíthetünk az Isten-keresésben, abban, hogy minél inkább Isten közelében éljenek. 


Beszélgetésünket  azzal a jó érzéssel és meggyõzõdéssel zárhatom, hogy a budaörsi római katolikus egyházközség hívei élõ, folyamatosan építkezõ, ötletekkel és elszántsággal megáldott közösséget alkotnak. A hívek fontosnak tartják, hogy ez a maguk alkotta kis közösség egyben maradjon, megerõsödjön, és érezzék azt is, hogyha kilépnek a templomból, Isten közelsége mellett a maguk által teremtett lelkiség, elszántsággal, ötletekkel megáldott kis közösségük erejében is bízhatnak.

(Vége)
R. V. 

Megosztás