Az újratemetés december 7-én volt a Fiumei úti sírkertben. Fejérdy András történésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensével beszélgetett Bodnár Dániel a rend alapítójáról.
– Mit tudunk Slachta Margit gyermek- és ifjúkoráról?
Slachta Margit Kassán született 1884. szeptember 18-án, lengyel származású felvidéki nemesi családban. Öt lánytestvére volt. Tehetős polgári családba érkezett, ám a századfordulón apja felelőtlen döntése miatt tönkrementek: nagyobb összeget adott kölcsön egy rokonának, de a pénzt nem kapta vissza. A szülők ezután a három kisebb gyermekükkel az Amerikai Egyesült Államokba költöztek.
Margit ekkor már befejezte iskoláit, francia–német szakon végzett a kalocsai Miasszonyunk Nővérek tanárképzőjében. Győrben, majd Budapesten tanított néhány évet. Ez idő tájt kezdte felismerni a katolikus egyház a szociális tevékenység fontosságát. Több olyan kezdeményezés jött létre, amely kiemelten foglalkozott munkásokkal és fiatal munkásokkal, ebbe a sorba illeszkedik a patronázs mozgalom is, amelyet arisztokrata hölgyek alapítottak a századforduló környékén, kifejezetten a munkásnők támogatására.
A karizmatikus Farkas Edith hatására ebbe a tevékenységbe kapcsolódott be Slachta Margit, aki felismerte: csak akkor érhetnek el komoly eredményeket, ha teljes idejüket és minden energiájukat erre a munkára fordítják. Ezért 1908-ban létrehozta az első magyar alapítású szerzetes kongregációt, a Szociális Missziótársulatot, amelybe az elsők között lépett be Slachta Margit.
– 1920-ban ő lett a magyar parlament első női tagja. Magyarországon egészen kivételesnek számított, hogy egy szerzetes nővér politikai pályára lépjen.
Slachta Margit az 1910-es években a szociális tevékenysége mellett a keresztény feminizmus szószólója lett. Célja a női szerep középpontba állítása és elismertetése volt, nem a családdal szemben, hanem a keresztény értékrend alapján. Azt vallotta hogy lehetőséget kell adni a nőknek arra, hogy továbbtanuljanak, adottságaiknak megfelelő hivatást, szakmát választhassanak, és a női lélek erejével emberibbé tegyék a társadalmat.
A Parlamentben határozottan fellépett a nők választójoga mellett. Felismerte: nem elegendő a régi típusú szociális munka, amely kimerül a rászorulók segélyezésében, hanem átfogó, a szociális problémákat orvosló megoldásokra van szükség, szociálpolitikát kell folytatni. Ez a két tényező irányította a politikai pálya felé. Amikor a Tanácsköztársaság bukása után a Friedrich-kormány meghirdette az országgyűlési választásokat, azt részben a korábbi, Károlyi Mihály-féle általános választójog alapján tette.
Ekkor Slachta Margit is elindult, és a pótválasztásokon bekerült a parlamentbe a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának női tagozataként működő Keresztény Női Tábor jelöltjeként, fölényesen legyőzve két férfi riválisát.
– Miért vált ki Slachta Margit a Szociális Missziótársulatból? Mi volt a Farkas Edith-tel kialakult konfliktusuk forrása?
Slachta Margit kezdettől fogva élete végéig legitimista volt. Meggyőződéssel vallotta, hogy csak a keresztény királyság biztosíthatja az ország egységét, szerves fejlődését és stabilitását. Ebben nem értettek egyet Farkas Edith-tel, aki a Horthy-rendszer, sőt, a Horthy család egészen közeli támogatója volt, rendszeresen járt hozzájuk. Rendtársai olykor „püspök anyának” nevezték, aki mindent el tud intézni Horthyéknál. Farkas Edith szerette volna, ha rendje megkapja az egyházi jóváhagyást, de ezt a túlzott politizálás ennek akadályozója volt. Ezért átdolgozta a korábbi szabályzatot, amely bencés alapokon nyugvó, apostoli nyitottságú irányt képviselt, és új, immár jezsuita szellemiségű szabályzatot készített. Ezzel klasszikusabb, szigorúbb, sokkal több kötöttséggel járó szervezetté alakította a rendet. Ekkor Slachta Margit néhány társával kivált a Szociális Missziótársulatból, és vezetésével megalakult a Szociális Testvérek Társulata.
– Slachta Margit első parlamenti ciklusa csak rövid ideig tartott, 1922-ben véget is ért, és csak 1945-ben indult újra…
Keresztény közéleti-társadalmi programja megvalósítása érdekében még 1918-ban létrehozta a Keresztény Női Tábort, ami az első világháború után gyakorlatilag a keresztény párt női tagozataként működött. A második világháború végén, amikor a Magyar Katolikus Egyház kezdte szervezni a Kereszténydemokrata Néppártot, Slachta ennek keretei között kezdett politizálni. A keresztény párton belül 1945-ben hasadás következett be. Létrejött a Pálffy József nevével fémjelzett konzervatív irányzat, amit Slachta Margit is támogatott, valamint Barankovics István liberálisabb szárnya.
Politikai nézetkülönbséget jelentett az is, hogy a konzervatív irányzat jobban támaszkodott a hierarchiára, míg Barankovicsék a hierarchiától független, keresztény értékeken alapuló pártot képzeltek el. Ennek következtében vált ketté a párt. Miután a Pálffy-féle párt nem kapott indulási jogot, Slachta Margit a Polgári Demokrata Párt listáján került be a parlamentbe. Két évvel később, 1947-ben pedig az önálló pártként induló Keresztény Női Tábor képviselőjeként: ők 1,4 százalékos eredménnyel négy képviselőt küldhettek az országgyűlésbe, Slachta Margitot és három férfit.
– Hogyan merült fel Slachta Margittal kapcsolatban az a kifejezés, hogy ő „az egyetlen magyar férfi a parlamentben”?
Többen is ezt állították róla. Amikor 1920-ban bekerült a parlamentbe, még a hozzá közel álló keresztény politikusok is kissé lenézően beszéltek róla. De ő a két év alatt huszonnyolc beszédet mondott el és szisztematikus szociálpolitikai, család- és nővédelmi programot képviselt és ennek nyomán már érte néhány elismerés. Azt, hogy ő „az egyetlen férfi a nemzetgyűlésben” egy alkalommal Parragi György használta ezt a kifejezést 1947-ben, amikor Slachta Margit felemelte szavát a hitoktatás szabadságáért. Parragi ezzel akarta kifejezni tiszteletét politikus társa iránt, aki minden körülmények között kiállt az elvei és az értékei mellett. Ez az elvhűség egyébként Slachta Margit egész politizálását jellemezte, ami egyrészt csodálatra méltó volt, másrészt korlátokat is jelentett, hiszen ő kevéssé hajlott kompromisszumokra.
– Slachta Margit egész életében küzdött az üldözöttek védelméért. A második világháború idején a Szociális Testvérek Társaságának rendházai zsidó embereket fogadtak be.
Slachta Margit azon – viszonylag kevés nagy hatású – magyar katolikusok egyike volt, aki kezdettől fogva szót emelt a zsidók védelmében. Már közvetlenül Hitler hatalomra jutása után is tisztában volt ennek az ideológiának az embertelenségével. Egyetlen olyan beszéde, írása sincs, amelyben nyoma lenne akár csak a leghalványabb antiszemitizmusnak. Mindvégig vallotta Isten teremtményeinek egyenlőségét. Már az 1938-as első zsidótörvény ellen is tiltakozott, és a zsidókat diszkrimináló második és harmadik törvény ellen is fellépett különböző fórumokon. Nem csak szóban határolódott el ezektől a döntésektől, tevékenységének jelentő dimenziója volt az embermentés.
– Vagyis tevékenyen részt vett a zsidók védelmében?
Amikor bevezették a munkaszolgálatot, újságcikkben fordult azokhoz az asszonyokhoz, akiknek a férje parancsnok volt valamelyik munkaszolgálatos században. Arra kérte őket, beszéljenek a férjük lelkére, hogy úgy foglalkozzanak a rájuk bízottakkal, mintha a saját gyerekeik is köztük lennének, és bánjanak velük emberségesen. Amikor az első zsidótörvény hatására 1939-ben megalakult a Magyar Szent Kereszt Egyesület a katolikus konvertiták védelmében, ő lett a társelnök. Magyarország német megszállását, de különösen a nyilas hatalomátvételt követően, a rend tagjai és Slachta Margit, rendházaikban, a Thököly úton, a Bokréta utcában és máshol is menedéket nyújtottak az üldözötteknek. Több ezer zsidó ember életét mentették meg. Némelyikük – így Boldog Salkaházi Sára is – ekkor halt vértanúhalált.
– Slachta Margit zsidómentő tevékenysége nem korlátozódott Magyarországra.
A Szent Kereszt Egyesület révén hírek érkeztek hozzá arról, hogy Szlovákiában megkezdődött a zsidók deportálása. Kassai születésűként ekkor Szlovákiába utazott, és mélyen lesújtva tért haza, miután látta, hogy egy magát katolikusnak nevező országban a katolikus hívők teljes közömbösséggel viszonyulnak a deportálásokhoz. Mivel sem a magyar kormány, sem a püspöki kar nem mozdult az ügyben, 1943 tavaszán kiutazott Rómába. Spellman New York-i érsek segített neki abban, hogy XII. Piusz pápa audiencián fogadta őt. Ez nem volt szokványos esemény. Nyilván segített az is, hogy Slachta Margit korábban már számos jelentést juttatott el a zsidóság szlovákiai üldözéséről a vatikáni államtitkárságra.
Mindezek hatására XII. Piusz és az Államtitkárság vezetője, Tardini bíboros utasították a pozsonyi nunciust, Giuseppe Burziót, hogy hasson oda: a szlovák hatóságok állítsák le a zsidók deportálását. A kormány először nemet mondott, de az államelnök, Jozef Tiso, katolikus papként tudta, hogy a Szentszék figyelmeztetését komolyan kell venni. A szlovák püspöki kar tiltakozó közleményt is kiadott. Mindezek eredményeként a hatóságok leállították a deportálást, így húszezer zsidó embertársunk megmenekült.
Ennek az embermentő cselekedetnek az elismeréseképpen Slachta Margit megkapta 1969-ben a Világ Igaza kitüntetést. Később – ugyancsak a Szentszéken keresztül – szerepet játszott a bulgáriai zsidóság deportálásának leállításában, ahogyan abban is, hogy a Vatikán tudomást szerzett az 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárlásról. Az itt készült fényképeket eljuttatta a Szentszékhez, így a pápa és környezete értesülhetett a zsidók legyilkolásáról. Abban, hogy Slachta Margit a Szentszékhez fordult, szerepet játszott abban az is, hogy XII. Piusz az 1942-es karácsonyi beszédében kiállt az ártatlanul meghurcolt milliókért és bár néven nem nevezte őket, egyértelmű volt, hogy a zsidók védelmében emelt szót.
– 1945-ben az egyik véres diktatúrát felváltotta Magyarországon a másik szörnyű zsarnokság. 
Hogyan alakult Slachta Margit politikai pályája a kiépülő diktatúra idején?
Emlékének befeketítése ebben az időszakban kezdődött el. Ekkor született meg vele kapcsolatban az az erős csúszásokra épített állítás, hogy az 1920-as, híres-hírhedt „bot-törvény” szorgalmazói között volt. Ennek hivatalos neve a vagyon, az erkölcsiség és a személyiség hatályosabb büntetőjogi védelméről szóló 1920. évi XXVI. törvénycikk volt, amelynek tárgyalásán és megszavazásán Slachta Margit nem vett részt, mert szabadságon volt. Az viszont kétségtelen, hogy részt vett az ugyancsak 1920-ban született XV. törvénycikk vitájában, ami az árdrágítás visszaszorításáról szólt, és valóban elmondott egy olyan beszédet, amelyben helyeselte az árdrágítókkal szembeni botbüntetést, ráadásul az egyenlőség elve alapján a nőkre is kiterjesztve. A következő évben, 1921-ben szavazta meg a Horthy-rendszer az állami és a társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló III. törvénycikket, ami többek között a szociáldemokraták és a kommunisták háttérbe szorítását szolgálta.
Ennek a három törvénynek az emlékét összemosva egy konzervatív, retrográd, a középkori testi fenyítést szorgalmazó képviselő arcát próbálta megrajzolni róla részben már a két világháború közötti szociáldemokrata sajtó, amire 1945 után ráépült a teljes baloldali kommunikáció. Ez így volt egészen a rendszerváltozásig, Moldova Györgynek is van róla egy ilyen szellemű írása.
1945 után parlamenti tevékenysége eltért a korábbitól. Ekkor elsősorban az emberi jogok, a jogállamiság védelmében szólalt fel. Így például egyik beszédében arra intett, hogy csak az állam elleni jogszerűtlen szervezkedést szabadna elítélni. Legitimistaként nem támogatta 1946-ban a köztársaság bevezetését, hangoztatta: egy ilyen horderejű kérdésben csak Magyarország szuverenitásának visszanyerése után, és nem a parlamentnek, hanem egy népszavazásnak kellene erről dönteni. Parlamenti tevékenységének harmadik területe 1945 után az egyház és a vallás szabadságának védelme volt, amiért határozottan kiállt.
– Mi volt a leghíresebb megnyilvánulása?
Ez ahhoz az 1948-as júniusi esethez kapcsolódik, amikor a parlament döntött az egyházi iskolák államosításáról, és a Himnusz eléneklése közben ő nem állt fel, hanem ülve maradt. Később azt mondta: nem cselekedett helyesen, mert ekkor térdre kellett volna borulnia. Megsokasodtak ellene a támadások, kétszer hat hónapi parlamenti eltiltást is kapott. Végül 1949 nyarán húgával együtt Ausztriába, majd innen az Egyesült Államokba távozott. Részt vett az 1956-os menekültek segítésében, egyébként pedig rendjének belső ügyeivel foglalkozott. Buffalóban hunyt el 1974. január hatodikán.
– Hogyan lehetne megvonni Slachta Margit rendkívül mozgalmas életének mérlegét?
Ő az Istentől kapott karizmáját (kegyelmi ajándékát) valósította meg. Ezt leginkább az bizonyítja, hogy az általa alapított Szociális Testvérek Társasága máig él, virágzik, túlélte a diktatúrát. Slachta Margit egész lelkével, teljes erejével, minden energiájával Isten hívására válaszoló, elkötelezett szerzetesnő volt. Amit elkezdett – az apostoli jelenlétet a társadalomban -, azt az általa alapított rend tovább viszi. Elveihez hű, és ennek következtében konfrontatív alkat lehetett. Sík Sándor piarista költő, író fogalmazott úgy, hogy bizonyos benne, hogy Slachta Margit szent, ha nem is az ő gusztusa szerint való. De a szentekkel már csak így van, nem a mi választásunk szerint szentek, hanem a saját szerint töltik be Istentől kapott hivatásukat. És ez így van rendjén.
R. V.
