Sosem tudhatod…

2022-10-18 | Budaörs
Hogy milyen véget ér egy tervezett színházlátogatás azt előre sosem tudhatod! A sors vagy valami más beleszól az életünkbe és megtörténik a lehető legrosszabb, ami utolérhet bárkit.

Barátnőnk története nem mindennapi. Kora ellenére, remek egészségnek örvendett. Imádta a társaságot, sosem jelentett beteget, kedves aranyos jó barát volt. Pár nappal augusztus 20. után elhatároztuk, hogy elmegyünk egy Jávor estre a Kongresszusi Központba. A megbeszélt napon Kati a megbeszélt találkozóra igyekezett ahonnan közösen mentünk volna tovább a színházi estre. A megbeszélt időben azonban nem érkezett meg. Mi történhetett?

Mint azt később megtudtuk Kati a Széna téren elesett és csúnyán összetörte az arcát és az orrát. Két ember sietett hozzá,akik azonnal vele maradtak és mivel  a baleset erős vérzéssel is járt azonnal mentőt hívtak. Katit beszállították a János Kórházba ahol ellátták és a szükséges többek között agyi CT elvégzése után négy napra befektették a Traumatológiára,majd gyógyultnak nyilvánítva haza engedték..

Ekkor hívtam fel és tulajdonképpen akkor tudtam meg, hogy mi történt vele.. De már jól van mondta és hosszas beszélgetés után letettük a kagylót. Majd két nap múlva újból felhívtam, hogy érdeklődjem állapota felől,de akkor már, mint mondta nagyon rosszul volt,majd négy  nappal később kaptam a telefont hogy Kati meghalt. A zárójelentésben ez állt: a halál oka bakteriális tüdőgyulladás.

Bakteriális tüdőgyulladás? Sajnos nem ez az egyetlen eset amiről már többször hallottunk,és amit a kórházban lehet elkapni. Ennek a fertőzésnek a lehetősége fennáll minden egyes kórházban,holott hatalmas irodalma van a kórházi fertőzések elkerülésének.  Hiába az orvosi hozzáértés, a gondos ápolás, ha valahol mégis csak hiba csúszik gépezetbe! Sosem tudhatod hát, hogy melyik lépés lesz az utolsó, ami nincs korhoz kötve, csupán egy apró baleset, pár nap egy kórházban és jön egy eltévedt vírus! Kati az életvidám idős hölgy nincs többé!

Némán álltunk a ravatal mellett és nem találtuk meg a magyarázatot. Elfogadtuk a tényeket, amin már úgysem változtat senki és semmi. Sem a gyászbeszéd,sem az ezernyi szál virág a koszorúkban!

Major Edit

Megosztás