Most osztálytársak, barátok, sógor-komák, szomszédok, családok messze kerültek egymástól.
– Január 22-én indult a második transzport, az első állomás Felsőgalla volt, ahol 11 órán keresztül állt a vonat. Ezután Komáromban álltunk 5 órán keresztül, majd Győrben is hosszú ideig vesztegeltünk. Hegyeshalomig utaztunk, majd ott csaknem két napot álltunk. Január 26-án délután megérkeztünk Bécsbe. Másnap továbbutaztunk, nagyon hideg volt, január 28-án érkeztünk St. Valentinbe, itt ért bennünket utol a Budaörsről indított harmadik transzport. Később továbbutaztunk az orosz zóna elhagyásával Ennsbe, majd Linzbe, este pedig elértük Passaut. Itt lett eltemetve egy útközben elhunyt beteg asszony. Január 29-én Schaldingbe értünk. Itt a landaui táborba vittek bennünket, ahol orvosi vizsgálatot végeztek és enni is kaptunk. A minket kísérő magyar rendőrök ekkor visszatértek Magyarországra. Január 30-án értünk Kitzingen városába, ahol a csoport felét kitették, a másik fele utazott tovább. Január 31-én azonban a kitzingeni csoport továbbutazott Rottendorfig, ahol s másik transzport bevárta a csoportot. Így már egységesen érkeztünk Würzburgba, ahol az egész város romhalmaz volt, majd továbbindultunk Laudába, ahol sokan fogadtak bennünket. Kávét, kenyeret és almát is kaptunk. Egy asszonyt kórházba vittek, itt szülte meg gyermekét. A városlakók elbúcsúztattak bennünket, majd továbbutaztunk és késő este a Mosbach körzetében lévő Neckarzimmernbe érkeztünk, ahol február 1-jén telepedtünk le. Az ott élők barátsággal fogadtak bennünket. Innen szóródtunk szét Hassmersheimbe, Obrigheimbe, Heinsheimbe, Hochhausenbe, Hüffenhardtba, Kälbershausenbe és Neckarmühlbachba. (Megjelent: Herczog Mária: Unser Hauskalender, 1986).
A személyes emlékek nyomán közelebbinek érezhetjük a történteket.
Maria Holl: (1. szerelvény) Két hétig Wasseralfingenben tartottak bennünket egy lágerben, aztán szétosztottak: Aalen, Laucheim, Heilbronn, Brackenheim, Lauffen. Az én családom február 19-én érkezett Möckmühlbe.
Starz Jánosné(2.szerelvény) . Wasseralfingenben egy fűtetlen gyárépületben szalmán éjszakáztunk. Sokan megbetegedtek.
Posch Rozina: ( 3.szerelvény) Egyik bácsikám Wasseralfingenben leszállt, mert ott talált magának állást. Volt arra lehetősége. De mi inkább olyan helyet választottunk, ahol szőlőműveléssel foglalkoznak.
Lips Mátyásné: (4. szerelvény) Göppingenben, egy sportcsarnokban kaptunk átmeneti szállást, onnan továbbvittek Weikesheimbe.
.A fogadtatás is nagyon eltérő módon történt.
1946-ot írtak. Még egy év sem telt el a háború vége óta. Németország még romokban, az élelmiszerellátás akadozott, lassan indult meg a termelés. Az emberek is ezernyi bánatot, veszteséget cipeltek magukkal.
A kijelölt helységek polgármestereire hárult a feladat, hogy a „Flüchtlingek” (menekültek) számára szálláshelyet találjon. A falu gazdasági helyzete is befolyásolta a fogadtatást. A mezőgazdasági területeken elsősorban az erős, fiatal munkaerő volt kelendő. Mindehhez hozzájárult az empátia, az emberi gyarlóság, a közömbösség is.
A központi téren álltak az elcsigázott, napok óta úton lévő emberek és jöttek a gazdák, kiválogatták, kire van szükségük. Hátrányos helyzetbe kerültek a férj nélkül maradt asszonyok, nem voltak kelendőek a munkaerőpiacon.
„A két bátyám hamar elkelt, de kinek kell egy asszony két kislánnyal? (Koroknay Ágnes)
„ Vékonydongájú fiúcska voltam. Nem kellettem a parasztoknak. Ott maradtunk a városban, mert muszáj volt bennünket is valakinek befogadni. Tudtuk, hogy akik a parasztgazdákhoz kerültek, jobban jártak, mert ott több volt az ennivaló.” (Reiter Károly)
„Egy nyitott teherautóval vittek, csak arra emlékszem, hogy rettenetesen fázom. Este értünk egy faluba. Ott álltunk a kis bőröndünkkel a főtéren és nem tudtuk, hogy mi lesz velünk. Megint szétválogattak bennünket. Mi öten két éjszakát egy csupasz szobában töltöttünk.” (Holl Józsefné)
„ Egy parasztasszonyhoz kerültünk. Nem volt gazdag, de volt krumpli a pincéjében, és ami a legfontosabb: jól bánt velünk.” (Starz Jánosné)
„ Mondták, hogy hova menjünk. De az asszony kikiabált az ablakon:- Tűnjetek el, magyar cigányok! „ (Koroknay Ágnes)
„Az a lány lett később a legjobb barátnőm, aki a legcsúnyábbat mondta rám” (Müller Róza)
„A gyógyszerész nem örült nekünk, de hiába tiltakozott, kötelezték egy család befogadására.” (Holl Józsefné)
„Végül egy náci suszterhez osztottak be, büntetésül – őt büntették velünk.” (Koroknay Ágnes)
„. A papánk meghalt. Lágerről lágerre jártunk. Amikor 1946.március 8-án a hockenheimi tábort is felszámolták, kis batyunkat teherautóra raktuk, elvittek egy faluba és ott kitettek az utcára. Akkor Schmitt kőműves szíve megesett rajtunk.” (Starz Jánosné)
„Amikor Nordheimbe értünk, Karl Beckerei kenyeret adott nekünk. Az ízére még most is emlékszem….”( Posch Róza)
„ Olyan családhoz kerültünk, aki befogadott bennünket és megosztottuk egymással az örömeinket és bánatunkat. Mindig hálával gondolok rájuk” (Starz Jánosné)
Forrás: Budaörsi családok III.
s.k.
