-A nagyszüleim – Müller András és Schweitzer Mária a Petőfi Sándor utcában laktak. Két holdas szőlőbirtokuk a „Prikl” – ben volt, a síneken túl. Így hívták azt a területet, ami a mostani Depó és a vasút között fekszik. Vegyes fajtákat telepített a nagyapám, tőkeművelésű, karózott, – ilyenek voltak általában a régi szőlők. Termett ott delavári, mézes,szlanka, és valamennyi otelló is. Barackfák és néhány szilvafa állt a szőlő között, és egy kunyhó. Oda menekültünk a zápor elöl. A szőlő végében faiskolát létesített a papa keserűmandulából. Aztán a kis magoncokra szemezte az őszibarackot. Önellátó volt és másoknak is szívesen szemzett, olyankor engemet is magával vitt. A pincét a Petőfi utcai háznál építették meg a nagyszülők. Nagy tételben nem árusították a bort, de valamennyit kimért az arra járóknak a mama.
A Müller család
Mi , gyerekek beleszülettünk a munkába, a szőlőművelésbe. Öt évesen már azt a feladatot kaptam, hogy vigyázzak a lóra a csepeli piacon. Ugyanis oda hordtuk a barackot. Hajnali kettőkor indultunk a stráf-kocsival, fél hatkor mázsálták az árut. A csiri szőlőt a Nagycsarnokban értékesítettük. Mamának is volt szőlőszobája, ahol kellő gondozás mellett sokáig elállt a felfüggesztett csemegeszőlő.
Kedves emlékeim között megmaradt, hogy egyszer mentünk a papával határba lovas kocsival, jött a barátja is az övével. A papa átült mellé egy kicsit beszélgetni. Hű, de nagy büszkeséggel hajtottam a lovat egyedül!
Sokszor segítettünk a nagyszüleinknek kötözni, kapálni. Milyen finomak voltak ott azok a reggelik! Szalonna, kenyér, hagymát a szőlőből szedtünk. Csatos üvegben volt a bor, „plucel” –ben (agyagkorsóban) a víz. Ez utóbbit beástuk a földbe, hogy megmaradjon a hűvös hőmérséklete. Az ebéd utáni pihenéshez egy –egy kiszáradt tőke volt a párna.
Persze, mindenki várta már a szüretet, aminek az előkészülete nem is olyan romantikus. Beáztatni a fából készült edényeket, felcipelni a hordókat és lánc segítségével, trisóval, vízzel alaposan kimosni azokat. Ha valamelyik hordó eresztett, akkor ott faggyúval, viasszal tömíteni kellett. A papa átszerelte a lovas kocsit, hogy felférjen a hatalmas kád.
A szüret családi összefogással történt. Apám olyankor szabadságot vett ki – a BKV-nál dolgozott –és olyankor rendszeresen esett az eső. Szüretelni akkor is kellett! Mindig a legerősebb férfi volt a puttonyos. Mennyire örültünk, amikor az öcsémmel felváltva hordhattuk a teli puttonyt!
A termést otthon,az udvaron dolgoztuk fel, – ledaráltuk, kipréseltük, a mustot lehordtuk a pincébe. Estére már nagyon fáradtak voltunk.
A borkezelés egy külön tudomány. Amíg forr a must, széndioxidot fejleszt és olyankor nem szabad a pincébe menni. Ha égő gyertyával lement a gazda és a láng nem aludt el, akkor befejeződött a gázképződés. Karácsony előtt ideje volt lefejteni a bort. „Enslagoztuk” , azaz kéneztük, a vörösborba megtisztított tormát lógattunk. Mindezt azért, hogy a bor ne pimpósodjon meg. Más vegyszert nem használtunk. Készítettünk csiger bort is, azaz a kipréselt szőlőre, a törkölyre cukrot tettünk, vizet öntöttünk és egy idő múlva újból kipréseltük. Ez a gyenge minőségű bor nyáron volt kellemes szomjoltó. A visszamaradt törkölyt egy dézsába nyomkodtuk és törekes agyaggal letapasztottuk. Úgy állt tavaszig, akkor elvittük a pálinka kifőzdébe. Abból lett a törkölypálinka.
Osztálytársaim irigykedtek, úgy gondolták,hogy én annyi bort ihatok, amennyit csak akarok. – Eszembe sincs! – mondtam nekik. –Csak akkor iszom, ha meghúzom a hébért (a lopót)
Aztán kegyetlen idők jöttek… 1961-ben elvették a papa kocsiját, de még a szeretett lovát is – a Lacit. Egyszer meglátta, hogy az állomáson szenet hordanak vele, és kegyetlenül ütlegelik. Ezt nehezen tudta elviselni, összetörten jött haza. Rövid idő múlva meghalt.
Fáradtságos szüretek következtek. Az öcsémmel kerékpáron szállítottuk haza a szőlőt. Permetezéshez kétkerekű kiskocsin hordtuk a bakterháztól a vizet. Végül a szőlőt is elvették. Kártérítést nem kapott a nagymamánk, csak havi 250 forint járadékot.
Jó volt, szép volt a régi élet, de van egy olyan gyanúm, hogy a mai gyerekeknek az az életmód nem szerezne örömöt.
Lejegyezte: s.k.
