Az idősek sorra halnak meg, a középső korosztályok tagjai egyre inkább engednek a nyomásnak, a még fiatalabbaknak pedig rendszerint még be is jön a dolog – de azért a lassanként rezervátumba szoruló és életterét veszítő csöndes tömeg nevében hadd szabadjon felszólalnom:
nem, bármennyire kényelmes is, nem kívánok okostelefonnal ügyeket intézni.
Nem kívánom a bankszámlámtól kezdve a legutóbbi laborvizsgálat eredményén át a személyi igazolványomig az összes adatomat egyetlen mobilkészülékről elérhetővé tenni, nem kívánok egyazon eszközzel a Google és a Meta számára is beazonosítható lenni, nem kívánok minden elintéznivalóhoz mindenkor és mindenhol hozzáférni és ezáltal a teljes kikapcsolódáshoz való jogról is lassanként, észrevétlenül lemondani.
Éljen a korunk adta lehetőségekkel, aki csak kíván, digitalizálódjék, akinek jólesik: csak kötelezővé ne tegyék. Nekem se, de az eggyel feljebbi generációnak meg aztán pláne.
Kifakadásom apropója a hagyományos Ügyfélkapu közelgő megszűnése és a „digitális állampolgárság” előretörése: bár a januártól használandó új Ügyfélkapu+ elérhető lesz okostelefon nélkül is, asztali számítógépről, de olyan bonyolultan, olyan körülményesen és oly kevéssé idősbarát módon, hogy csak remélni lehet, hoz még a Mikulás vagy a Jézuska legalább valami könnyen követhető, ügyes sillabuszt, amelynek segítségével január 16. után ha kényelmetlenül is, de legalább agyvérzés nélkül férhet hozzá minden érintett az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe feltöltött leleteihez.
Különös tekintettel arra, hogy a család levetett okostelefonjait használók se feltétlenül vannak kisegítve – a külső szemmel egyszerűbbnek tűnő Digitális Állampolgár mobilalkalmazás a 2022-ben kiadott iOS 16, illetve a 2019-es Android 10 vagy újabb operációs rendszerrel működik; az általam tesztelt, nagyjából 7-8 éves, kifogástalanul működő, de újabb rendszerre nem frissíthető táblagépre még csak le se lehet tölteni.
Az eszközeivel gondosan bánó, felelős konzervatívnak ezúttal is coki.
Léteznek ugyan már közérthetőbb leírások, amelyek végigkalauzolnak az okostelefonmentes átállás folyamatán, tehát aki kész és képes egyszerre három böngészőablak között váltogatva és a munkamemóriáját edzve összerakni, hogy melyik oldalon hol mit kell beírni és mit nem szabad beikszelni, az némi stressz árán előbb-utóbb akár még meg is birkózhat a mobil nélküli számítógépes ügyintézés kihívásával és ráláthat a receptjeire –de mégiscsak helyénvalóbb és felhasználóbarátabb lenne központilag is gondosabban eligazítani az időskorú vagy kevésbé digitális polgárt, akadálymentesebben biztosítva számára az átállást.
Mert persze, lehetnek segítőkész gyerekei-unokái, akik örömmel beállítják neki az Ügyfélkapu+-t, ahányszor csak szükséges – 75 év feletti informátoraim szerint ugyanakkor épp elég frusztráló, hogy erejük fogyatkozásával vagy orvosi utasításra egyre több mindenhez kell másokat igénybe venniük. Pont nem hiányzik nekik, hogy korábban önállóan abszolvált számítógépes rutinfeladatoknál is egyszerre féldemensnek érezzék magukat.
Kétségtelen, hogy az „Ügyfélkaput használ” és a „Nincs megfelelő okostelefonja vagy nem akarja használni” halmazok metszetében már nem tolonganak milliók – egy szuverenitáspárti kormánytól azonban elvárható lenne valamiféle gesztus a tetőtől talpig konzervatív polgár felé, aki (miniszterelnökéhöz hasonlóan) egy erőforrástakarékos kis butatelefonnal éli életét, ahelyett, hogy e téren is belevetné magát a Big Tech karjaiba, mondván, az úgy mennyivel „kényelmesebb”.
Illetve, ha lehetek annyira telhetetlen, és ha megérdemlem, akkor még azt is kérném karácsonyra, hogy az okostelefonnal nem rendelkező nagyitól ne legyen már elvárás, hogy a magyar állami egészségbiztosító oldalához történő hozzáféréshez valamely angol nyelvű, külföldi hitelesítő weboldalon készítsen magának profilt, olyan kifejezések között navigálva, mint a „Set an issuer” vagy a „Time-based (TOTP)”.
Pillanatnyilag ugyanis ilyen oldalakra irányít az Ügyfélkapu az okostelefon nélküli belépéshez – pedig Neumann János szülőhazájában, 2024-ben azért nem tűnik megugorhatatlan informatikusi feladatnak összedobni egy megfelelő kis oldalt magyar nyelvű felülettel. De nem is csak az esetlegesen kevésbé anglofón időskorú miatt – bevallom, én is kikérem magamnak, hogy Magyarországon, magyar nyelvű ügyintézéshez egy ismeretlen külföldi cég angol nyelvű hitelesítési szolgáltatását kelljen igénybe vennem.
Persze, mindeközben maga vagyok a két lábon járó megértés. Kétfaktoros azonosítás jó, egyszerű jelszavas belépés rossz, ez eddig világos.
A jelszó plusz sms-es azonosítás sem meghekkelhetetlen, ez is megvan – bár amíg a netbankba sms-sel is be lehet lépni, akár nyilvános wifiről, mint tette azt a minap is egy utastárs az orrom előtt, maximumra állított fényerővel (egészen ki kellett tekernem a nyakamat, hogy a szemem sarkából és az ablakon tükröződve se lássam az aktuális egyenlegét), addig kevésbé érzi át az ember annak veszélyét, hogy a titkosított otthoni hálózat használatával az asztali számítógépén, inkognitó módban, a butatelefonjára kapott sms-sel kérdezi le adószámla-egyenlegét.
De persze sejthető az is, hogy drága mulatság lenne egyidejűleg kétféle azonosítási rendszert fenntartani, egyet az okostelefonosoknak és egy másikat az annak használatától életkoruk miatt vagy szuverén döntésük alapján tartózkodóknak (bár ha megkérdeznének, én bizony áldoznék az adómból egy efféle alternatív rendszer kiépítésére, hosszabb távon is biztosítva az okostelefon nélküli létezéshez való jogot). Miként az is látható, hogy nem valami NER-es álnokságról van szó – „európai digitális személyazonosság” néven uniós rendelet írja elő az efféle rendszerek bevezetését, de érezzük, hogy a magánszektorban még régebb óta tart a nyomásgyakorlás.
Az egy dolog, hogy akciós narancs vagy sonka annak jár, aki okostelefonos hűségkártyát csippant a kasszánál – mindegy, vesszük egy százassal drágábban (ennyit megér az, hogy nem kell naponta telefont töltenünk és/vagy lemerüléstől tartanunk, továbbá hirdetéseket se kapunk folyton az arcunkba a kósza magánbeszélgetéseink alapján),bár érzékenyebb jogvédők azért okkal észlelnének már itt is diszkriminációt, például a kevésbé digitális, viszont adott esetben szerényebb anyagi helyzetű idősek kárára.
Haladóbb nyugati éttermekben pórul jár az, aki elvből nem vesz elő mobilt az asztalnál: az étlap megtekintéséhez már rögtön QR-kód-olvasó szükséges. Külföldi bankoknál simán előfordul, hogy aki ragaszkodik az okostelefon-mentességhez, attól 120 eurót is legombolnak egy 3 évig használható külön beléptetőkütyüért; de 2025 májusától Ryanairrel sem utazhat az, aki nem kellően digitális, és nem rendelkezik a légitársaság appjával. Lehet legyinteni, hogy zágson, eddig se voltunk a cég törzsutasai – de láttunk már olyat a világtörténelemben, hogy egy-két fapados légitársaság utasbosszantó-költséglefaragó újítása úgy szaladt végig nagyjából a teljes európai légi közlekedési ágazaton, mint kés a pulton felejtett vajban. De nem is kell ehhez röpködni:
Budapesten a mobiljegyek miatti keresletcsökkenésre hivatkozva több kedvezményes BKK-jegytípus már nem érhető el nyomtatott verzióban – egyáltalán nem lenne haszontalan mielőbb rendelkezni valamiféle papíralapú vagy akár feltöltőkártyás szolgáltatási minimumról, mielőtt már bérlethez sem juthat az analóg polgár.
A héten a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-KDNP képviselői felszólaltak az ellen, hogy a jövőben kizárólag okostelefonnal lehessen parkolási díjat fizetni Budapesten – a kötelező telefonhasználatot a személyi szabadság korlátozásának, az egyéni szabadságjogok megsértésének nevezték, hozzátéve: „»világnézetileg« sincs rendben, hogy megmondják az embereknek, csak a telefonjukon tudnak fizetni a parkolásért”.
Na, ez a beszéd. Már csak következetesen és határozottan, országos szinten érvényre kellene juttatni ezt a politikát, akár az alkotmány megfelelő módosításával – és addig is villámgyorsan korrigálva a korrigálandókat az okostelefon nélkül ügyfélkapuzni vágyó tisztességes konzervatívok mentális egészségének és kiberbiztonságának egyidejű biztosítása érdekében.
(mandiner.hu, Francesca Rivafinoli , 2024. november 29.)
(SzK)
