A covid után ez volt az első rendezvény a könyvtárban. Újszerű, merész vállalkozás: egy álló héten át nyitva állt az ajtó, ahol bemenve az olvasók találkozhattak néhány városunkban élő vagy ide kötődő íróval és művésszel.
Az írók is sokfélék, mint mindahányan. Sokan úgy vélik még könyveik számos utánnyomását követően is, hogy olvasóik elégedjenek meg a műveivel, személye maradjon homályban. Nagyon sok író-olvasó találkozón a szerzők csak egy-két fejezet elolvasásával tisztelik meg olvasóikat. Tooth Benedek, aki író és műfordító, a világ legtermészetesebb hangján egyszerűen csak megosztotta velünk önmagát. Erős túlzással: mintha egy gyóntatószékben sorolná bűneit vagy erényeit…
Ő volt ennek a rendezvénysorozatnak a második „fellépője”. Két, igen nagy sikert aratott könyvével a hóna alatt érkezett (Holtvágány 1914, Az utolsó utáni háború 19), leült Beával szemben, és olyan kötetlen, kellemes beszélgetést folytattak, amiben épp annyit szólt a könyveiről, mint magáról az írójáról.
„Voltak nekem kezdetben nagy terveim – kezdte a bemutatkozást -, előbb kukás, majd állatgondozó szerettem volna lenni, de végül a Pázmány egyetem angol szakán landoltam. Kiadókban lektoráltam, szerkesztettem, itt munka közben sok mindent megtanultam, az ember, ha figyel, ha érdekli, amit csinál, sokkal több tudást tud felcsipegetni, mint az egyetemen. Tanárként is kipróbáltam magam, de ez nem jött be, a gyerekek a fejemre nőttek és nem tanultak…”
Sok éven át műfordításaiból élt és már túl volt vagy ötven amerikai és angol regény fordításán (amivel a szakmában már nevet szerzett magának), míg az élet úgy hozta, hogy íróvá szentelődjék.
Budaörsön él a családjával, és minden nap két kutyájának társaságában nagy sétákat tesznek a Kopárokon. „Ebben a városban minden megvan nekem, ami kell – mondta. – Elég negyedóra az erdőben, hogy átlendüljek a holtponton, és leginkább ilyenkor álmodom meg a novelláimat…” Első regényének történetét egy olyan álom indította el, ami szinte sokkolta őt, nem lehetett elfelejteni, érezte, hogy ezzel valami tennie kell. Az álma egy uszodában játszódott. Ebben a közegben Benedek full otthon volt, hiszen gyerekkorától kezdve éveken át sokáig úszott és versenyzett is. „Soha nem tudtam szívvel-lélekkel átélni a versenyzés örömét, mindig csak csodálkozva néztem a többiek örömét.” És tíz esztendő kellett ahhoz, hogy előbb csak elviselje, majd megírja, másnap újra kezdje, félretegye, elengedje, majd mégiscsak folytassa és elengedje útjára első regényét, ami egy megrázó álom hatására született. De végülis ezek az uszodában töltött évek adtak hátteret és ezzel lökést egy olyan regény megírásának, ami bizony nem csak kritikai és olvasói sikert hozott, hanem még az évben megkapta a legjobb elsőkönyves írók rangos Margo-díját is. „Az ember innen-onnan panelokat, darabokat rak össze és végül könyv lesz belőle…”
Persze ez azért nem megy könnyen. De az első siker után láthatatlanul gyakran már ott várakozik a második. Benedekre sokáig váratott az a kegyelmi állapot, amikor az ember már újra tud belülről táplálkozni és nekiáll a másodiknak. De ő akkor valami nagyon mást akart írni, mint az első könyvében.
Közben jöttek egyéb felkérések is, ami lekötötte őt, sok minden eszébe jutott, de igazán valahogy nem jött az ihlet. Második könyve végül a balkáni háború utáni utazásának és az 1956-os forradalomnak a rettenetes élményeiből és emlékeiből fakadt. Bosznia után úgy érezte, folytatni kell a történetet, hogy mi lett volna, ha… Olyannyira fellángolt, hogy azonnal megírt egy bekezdést. Másnap átírta, aztán megint. Végül annyira belekeveredett egy ördögi körbe, hogy két éven át nem tudta befejezni.
Aztán mégis… Csak ki kellett várni, amíg megérnek benne a szavak, amiket soha nem használt, és amí töredezettség nélkül tud mozogni egy soha nem ismert közegben. Ez a könyv keményebb, bátrabb, feketébb és durvább az elsőnél. Még befejezetlen volt a kézirata, amikor valahogy eljutott Morcsányi Gézához, aki elolvasta és megüzente, hogy érdekli a könyv, filmet csinál belőle, ha megírja. Benedeknek még egy nyara ráment, rögtön kiadták, és még nagy lett a siker. „Megírtam mégis, pedig taszít az erőszak. És nagyon rosszul reagálok rá. Serdülőkoromban sem húztam a vagányok közé, és kamaszként is csak későn lázadtam…” Nem csak itthon lett siker, ezt a könyvét is már számos országban kiadták.
De nem lett film belőle.
Késő volt már, amikor felálltunk, de még sokáig együtt maradtunk. Valahogy senki nem akart elindulni a kijárat felé…
(Október negyedikén Telegdi Ágnes író, képzőművész, ötödikén Totth Benedek író, műfordító, hatodikán Szabó T. Anna és Dragomán György író-költő házaspár, hetedikén Kelényi Angelika író, nyolcadikán a Napfonat Együttes voltak a Könyvtár vendégei, majd szombaton délelőtt egy Könyvtári Kvízen vehettek részt az érdeklődő budaörsiek, amit Solymosi Ákos kvízmester vezetett. De közbejött betegségem miatt már csak az író-költő házaspárt hallgathattam meg…)
R. V.
