A Fővárosi Vízművek körülbelül kétmillió ember fogyasztását szolgálja ki 847 ezer fogyasztási helyen, Budapest mellett 11 agglomerációs települést is ellát, és másik 12 településnek ivóvizet ad át.
A növekvő vízfelhasználás felé tolja a rendszert az is, hogy a vízmegtartás az egyén, az ingatlanok szintjén sem terjedt még el, továbbra is az az általános szemlélet, hogy minél gyorsabban folyjon el a csapadékvíz valami lukba, pedig ciszternában vagy magában a talajban is el lehetne tárolni, és akkor mindjárt kisebb lenne a locsolási igény. Ennek megváltoztatására már vannak fővárosi programok is, az önkormányzat és a csatornázási művek néhány kerületben biztosít nagy víztartó edényeket, de még van hova fejlődni.
Míg Nyugat-Európában vannak olyan nagyvárosok, ahol már csak úgy adnak ki lakóépületekre használatba vételi engedélyt, ha legalább 25 százalékos a víz-újrafelhasználás, addig itthon jószerivel ismeretlen a szürke víz fogalma, nagyon kevés helyen gondolkodnak olyan épületgépészet kiépítésében, ami ezt a víztakarékos módszert lehetővé tenné. Ha itthon is lenne hasonló szabályozás az új építésű lakásokra, akkor észrevehetően csökkenne a frissvíz-igény….
A vízdíjakról a nagypolitika dönt, nem a szakma, de ha a fogyasztóktól nem jön nagyobb bevétel, akkor már forrásokat kell biztosítani a rendszer karbantartásához és üzemeltetéséhez. A vízdíjpolitika elég változatos Európa országaiban, és vannak jó modellek, amik szociálisan is érzékenyek, és például nem büntetik a kistelepüléseket a nagyvárosokkal szemben, ahol a fajlagos költségek sokkal kisebbek.
Vannak motiváló eszközök is a tudatos vízfelhasználásra, Németországban például a lakóingatlanok a leburkolt négyzetméterük alapján fizetnek díjat, akinek több zöldfelülete van, kevesebbet fizet a vízért, mert azt a saját területén valamennyire betárolja.
(telex.hu
