Tantárgy és valóság, és a limanovai győzelem

2022-12-11 | Budaörs
Bár nagyon régen volt, amikor én általános iskolába jártam, de arra még jól emlékszem, hogy az első és a második világháború szakaszai, több történelem órán keresztül, csak megtanulandó leckének tűntek.

Ma már sok minden eszembe jut az első világháborúról. Például, hogy az érettségin azt a tételt húztam. És szerencsémre éppen azt az anyagot beszéltük át a barátnőmmel az iskolába menet.

Akkor már tudtam, hogy mindkét nagyapám harcolt az olasz fronton. Mindketten túlélték és haza tudtak jönni a családjukhoz. Az egyik szanitéc volt. Azaz: egészségügyi katona, aki elsősegélyt nyújt és segíti a harctéri sebesültek ellátását. Ő megsebesült.

Nagyapám a családjával. Szanitéc volt az I. világháborúban.

Később a férjem nagyapjáról tudtam meg meglepő dolgokat.  Férjem gyermekkorában hallotta, miről beszélgetnek a katonaviselt felnőttek. Przemyślt, amit ők Bremislinek ejtettek, úgy emlegették, hogy: na, ott volt ám a kemény harc. Vérszivattyú. Nagyapa még hozzátette: Omszk, Tomszk, Novoszibirszk….Ugyanis fogságba esett, és sebesülten Szibériáig hurcolták. Azt meg az interneten kutatható adatbázisból tudtam meg, hogy a harcok során alsó-lábszár lövést kapott.  Sajnos, azt már soha nem fogom megtudni, hogyan élte túl a megpróbáltatásokat és hogyan jutott onnan haza.

Kezembe került egy könyv, amit a papírgyűjtő konténerből halásztam ki: A nagy temető. (Przemysl ostroma 1914-1915). Azt már nem úgy olvastam, mint egy tankönyvet, hanem a valóság tárgyszerű leírását. Még jobban átéreztem azt a sok szörnyűséget – éhezést, hideget, életveszélyt –, amit a nagypapa és sorstársai átéltek. És miért? Már tudjuk a következményeket.

Néhány éve néhai Feldhoffer András kölcsönadta a polgári iskolai 1935 évi értesítőjét.  Abban olvastam, hogy a tanulók  megemlékeztek a magyar huszárok bátorságáról, limanovai győzelméről.  Sajnos, az én iskolai éveimben nem tanultunk erről.

Azóta már tudom, hogy egy nagy csata Galíciában Limanowa mellett zajlott le.  A csata hadászati jelentősége abban állt, hogy a támadásban lévő „orosz gőzhengert” itt állították meg a magyarok. A sorsdöntő harc december 11-én a hajnali és reggeli órákban érte el tetőpontját,

A lengyelek is nagy jelentőséget tulajdonítanak a győzelemnek, hiszen úgy tartják, hogy a magyar huszárok mentették meg őket az orosz uralomtól.

A győzelemben külön magyar büszkeség, hogy a német, osztrák és lengyel katonák mellett a huszárok és a honvédek olyan hősiességgel küzdöttek, ami példamutató volt, és kivívta a harcoló felek elismerését. A csatát követően a keleti front német parancsnoka, Paul von Hindenburg azt kérte Franz Conrad von Hötzendorftól, hogy küldjön még pár magyar hadtestet a frontra. Conrad erre megvédve a többieket röviden azt felelte, hogyː „Mind egyforma.” A viszontválasz sokat elárult, hiszen Hindenburg csípősen ezt mondta: „Sajnálhatja, ha nem vette észre, hogy a magyarok a legjobbak.

Meghatódva álltam a limanovai magaslaton, amikor néhány éve, egy zarándokút alkalmával eljutottam az I. világháború keleti, véres hadszíntereire, és tisztelettel a bátor magyar huszárokra gondoltam.

s.k.

Megosztás