Tedd fel a szád!

2021-03-23 | Budaörs
Idős kozmetikus barátnőm, ha meglátogattam, mindig szóvátette, ha nem volt kirúzsozva a szám és rögtön teátrálisan felsikoltott: „Tedd fel a szád!” Jóval túl volt a hetvenen, és világéletében festette a száját. Az volt az álláspontja, hogy minden nő leginkább festett ajkaitól lesz igazán vonzó, érdekes és szexis.

Az ajakrúzstól egykor féltek a nők (olykor okkal), de ennek ellenére szerették, sőt magasztalták. Nincs még egy olyan kozmetikai termék, ami a történelem során annyi feltűnést keltett, mint a provokatív vörös festék az ajkakon. Az ajakrúzst 1883-ban, az amszterdami világkiállításon mutatták be először – ez volt a rúzs hivatalos születésnapja. A színezett ricinusolajból, szarvasfaggyúból és méhviaszból készült hengerkéket selyempapírba csomagolták, és minden egyes használatkor újra ki és vissza kellett csomagolni. Ez nem az a komfort volt, amihez mi már hozzá vagyunk szokva, mégis innováció volt azokhoz a keverékekhez képest, amikkel a nők korábban festették az ajkukat. Ilyenekből az évezredek során volt elég. Emlékszem, gyerekkoromban voltak olyan barátnőim, akik kitalálták, ha egy darab téglából lereszelnek egy kicsit és a szájukra kenik, az szépen bepirosodik. Ám ezt a felfedezést nem lehetett szabadalmaztatni, mert egy idő után már futottak lemosni: a téglapornak nem volt jó íze. De az a próbálkozás is befuccsolt, amikor valamelyikőjük a piros ceruzájával próbálkozott. Azt még lemosni sem lehetett…

A piros, mint jelzőszín
A száj kifestésének divatja nagyon régi időkre nyúlik vissza. Ma már tudjuk, hogy az ajakrúzs elődje egy ajakkenőcs volt, amely a Perzsa-öböl közeli Úr városából származik, megjelenése Kr.e. 3500 év körülire tehető. A suméroktól nyugatra, Egyiptomban is ugyancsak fontos szerepet játszott a szépségápolás az emberek életében. Nofrétitit, az időszámításunk előtti 14. században uralkodó királynét is festett szemmel meg szemöldökkel és pirosra festett ajakkal ábrázolták. És akár hisszük, akár nem: ebben a korszakban nemcsak a nők, hanem a férfiak is feketével kontúrozott szemekkel és vörös ajkakkal próbáltak isteneikhez hasonlítani, a harcosok pedig erőt akartak sugározni ezekkel a színekkel.
A római birodalomban és Japánban is nagy népszerűségnek örvendtek a festett ajkak, de ott inkább csak a felsőbb osztályokhoz tartozók körében. Görögországban viszont – Kr.e. 500 körül – megtiltották a sminkelést, csak a művészek és a prostituáltak rúzsozhatták magukat.

Veszélyes szépség
Az ajakfestést illetően évezredekkel később is megoszlottak a vélemények, de a 16 században – II. Erzsébet angol királynőnek köszönhetően – megint divatba jött a használata. Ő előszeretettel festette az arcát hófehérre, ajkait pedig vérvörösre. De néhány évszázaddal később – ugyancsak Nagy-Britanniában- már ismét tiltották, olyannyira, hogy házasságkötéseket is érvénytelenítettek amiatt, ha az arák vörösre rúzsozott arccal álltak az oltár elé. 1062-ben egy olasz filozófus, Tomasso Campanella még ennél is tovább men: ő odáig elment, hogy a magukat sminkelő nőkre halálbüntetés kiróvását követelte…

De nem csak a sminkellenes politikusok és egyházi személyek intézkedései jelentettek veszély a rúzst használókra, hanem maguk a festékek is. Az ártalmatlan henna, okker és növényi kivonatok mellett az ókori Egyiptomban a rendkívül mérgező cinóbert (higany-szulfidot) és galenitet (ólom-szulfidot) használták arcfestéshez. Jóval később, már az 1900-as évek párizsi avandgard művészköreiben, a hölgyek a rézrozsda használata miatt kerültek életveszélyes állapotba (de azok is, akik – eléggé el nem ítélhető módon -, az excentrikus abszintzöld színt kívánták az ajkaikra varázsolni). Afrikában a tuaregek és a wodoobe törzsek férfitagjai még manapság is a régi módon, alkáli elemekkel festik feketére a szájukat. A bíbortetűből kivont festék kevésbé mérgező anyagnak számít, de egészségügyi hatása máig erősen vitatott. Akik ma ezen anyagok használatától ódzkodnak, azok szerencsére már a vegán, kármin-mentes termékek széles palettáját találhatja meg a drogériák polcain.

Az elérhető luxus
A rúzs összetételét és csomagolását illetően is sok változás történt az elmúlt száz évben. 1935-ben Európában szabadalmaztatták a kinyomható ajakrúzst, tizenkét évvel később a terméket már fémtokba tették, a második világháború után pedig egy amerikai fejlesztésnek köszönhetően a rúzsok már „kitekerhetővé” váltak. Akkoriban olajokból, viaszból, pigmentekből és vegyi anyagokból készültek a rúzsok. Ez a sminkeszköz azonban csak akkor vált igazán megfizethetővé, amikor az 1950-es években a luxus fémtokok mellett a rúzsok műanyag tokos változata is piacra került.
Míg az olyan sztárok, mint Marlene Dietrich vagy Rita Hayworth, a 20. század közepén elsősorban vörös ajakkal hódítottak, addig később a pink, a pasztellszínek és a gyöngyházcsillogás vált népszerűvé. A hippikorszakban és az 1980-as évek diszkó-érájában a színes és feltűnő ajkak kerültek a figyelem középpontjába, az 1990-es évektől már inkább a decensebb „nude” árnyalatok iránt nőtt meg a kereslet.
Egy 2020-ban készült felmérés szerint a nők hatvan százaléka rendszeresen használ ajakrúzst. Mostanában a nude, a rózsafa és a vörös színek a legkedveltebbek. A Machesteri Egyetem által végzett tanulmány szerint beszélgetőpartnereink tekintete háromszor annyi ideig szegeződik az ajkainkra, ha azok vörösre vagy pink színre vannak kifestve.

Sugárzó erő
A kritikus hangok ellenére a vörös ajkak a szabadság és az emancipáció jelképévé váltak, sőt a nagy gazdasági világválság idején „lélekmentővé” avanzsáltak. Ebben a nehéz helyzetben sokaknak le kellett mondaniuk a drága ruhákról és a megszokott piperéikről, csak a rúzs maradt, amivel a hölgyek előszeretettel dobták fel megjelenésüket és hangulatukat. De a rúzsok manapság nem csak szépítenek: legtöbbjük már olyan vitaminokat, olajokat és antioxidánsokat is tartalmaznak, amelyek ápolják az ajkat, nedvességgel látják el és védik őket.
Aki simább, feszesebb ajakra vágyik, ma már válaszhat magának nedvességmegkötő kollagénnel és hialuronsavval rendelkező termékeket is. A rúzsokban ma már lehetnek fényvisszaverő pigmentek, meg olyan festék-golyócskák is, melyek az ajkak összepréselésével megújítják azok színét, sőt léteznek olyan formulák is, amelyek a száj PH-értékéhez alkalmazkodva egyedi színt adnak az ajkaknak. A természetesség-pártiak pedig a biotermékek nagy választékából válogathatnak, amelyek alapösszetevője lehet a rózsa, a mályva és a hárs virága, valamint a tápanyagban gazdag kókusz-, mandula és argánolaj. A gránátalma, a meggy és a málna kivonatai gondoskodnak a gyümölcsös illatjegyekről, a vegán termékek színét pedig ásványi pigmentek adják. Szinte lehetetlen ellenállni ezeknek…

A rúzsválasztás titkai
Ha már ennyi mindent megtudtunk a rúzsról, eláruljuk azt is, hogy mi mindenre kell figyelniük a hölgyeknek, amikor ott állnak a boltban és rúzst választanak magunknak.
– Minden rúzsvásárlás előtt azt jegyezzük meg elsőként, hogy az ideális rúzs színe mindig egy árnyalattal sötétebb, mint a szánk színe.
– Ha a bőrünk hideg tónusú, sápadt, akkor válasszunk rózsaszín vagy lila árnyalatú rúzst, de ha meleg tónusú, kreol árnyalatú a bőrünk, akkor inkább a koráll vagy a barnás árnyalatú rúzst ajánljuk.
-A piros szín mindenkinek jól áll. A vörös rúzs régóta a nők klasszikus csodafegyvere, de a természetes színek mindenkinek jól állnak.
– Ha sötét a bőrünk vagy ha napsütötte az arcunk, akkor bánjunk óvatosan a világos színekkel, ha világos a bőrünk vagy porcelánfehér, akkor kerüljük a nagyon sötét színű rúzsokat (vagy csak ritkán használjuk, esetleg akkor, ha drámai hatást akarunk elérni…).
– Ha csak lehet, addig próbáljuk a rúzsokat, amíg szerelembe esünk valamelyikkel. De vigyázzunk, mert a mesterséges fény torzít!
– Ha makulátlan fedést biztosító rúzsra vágyunk, akkor válasszunk a hengeres csomagolású krémrúzsok közül. Ez a fajta rúzs ideális azoknak, akiknek vékony az ajkuk (ez a rúzs ráadásul a szánk szélein látható apró ráncainkat is elrejti).
– Ha körvonalat akarunk, akkor ajkainkat rúzsozás előtt rajzoljuk körül ceruzával.
– Ha teltek és dúsak az ajkaink, akkor inkább a matt rúzsok közül válasszunk. Ez a típus tartós és egyenletes fedést biztosít. Egyetlen hátránya, hogy szárítja az ajkat, ezért feltevés előtt ajánlatos radírozni s hidratálni az ajkainkat.
– Ha valaki folyton siet és nincs elég ideje az alapos sminkre reggelenként, akkor a ceruza kiszerelésű rúzs a megoldás. Már itt-ott kapni vastag, úgynevezett jumbo ceruzákat. Ezeknek csak az a hátránya, hogy kevéssé hidratálnak és több réteget kell feltennünk a megfelelő szín elérése érdekében.
– A szájfény is kedvelt sminktermék, egyetlen gyenge pontja van: nemigen van fedő színe, és rendszerint nem tartós.
– Mostanában divatos az ajaklakk is, ami nem szárítja ki az ajkainkat, úgy fed, akár egy rúzs és csillog, mint a szájfény, de nem mindig tartós.
-És végül még néhány szó a nude árnyalatról. Ez a világos rúzs mindennapi viseletként, partik és más társasági eseményeken való részvételkor is kiváló választás. A krémes nude rúzs tökéletesen visszaadja az ajak természetes színárnyalatát, és egy „meztelen” sminket hoz létre (de ugyanakkor a drámai, füstös szemfestékkel készült sminkünket is tökéletessé varázsolhatjuk vele…).
R. V.

Megosztás