Tefner Zoltán könyvbemutatója a Stammtisch találkozóján

2023-11-07 | Budaörs
A budaörsi Stammtisch (Törzsasztal) vendége volt Tefner Zoltán nyugalmazott magántanár. Lábjegyzetek a dombtetőről című könyvét hozta el, ami a helyszínen megvásárolható volt.

A szerző Kötcsén született 1949-ben. Egész fiatalon már írt verseket, de az irodalmi pálya helyett aztán a tudományok felé fordult. Az ELTE-n történelem-német-népművelés szakot végzett. 1991-től kutató a Corvinus Egyetemen, 2008-tól a Kelet-Finnországi Egyetem vendégprofesszora, 2017-től az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. Ezen kívül tagja a Jakob Bleyer Verein elnökségének, a Magyar Nemzeti Írószövetségnek, az Eötvös Collegium Baráti Körének. Szülőhelyén , a Kötcsei Evangélikus Egyházközség presbitere, kántora, orgonistája.

A most megjelent könyvében verseket, meséket olvashatunk gyerekeknek és felnőtteknek. Továbbá neves magyar költők versfordításait németre, német szerzőkét magyarra. Többek között Tompa Mihályét, Babits Mihályét, Bertold Brechtét.

Végül a Baranya-Tolna-Somogyi németek népdalait jegyezte föl és fordította magyarra. Majd kellemes hangján énekelte egyiket a másik után, harmonikakísérete mellett.

Az este barátságos beszélgetéssel zárult.

A könyv megrendelhető az Interneten. https://www.libri.hu/konyv/tefner_zoltan.labjegyzetek-a-dombtetorol.html

s.k.

Megosztás