Az asszonyok kötöttek, horgoltak, ruhát javítottak és néha-néha tollfosztásokon múlatták az idõt.
A szabadidõs foglalatosságokról olvashatunk Ritter Mihály Egy naptári év szokásai Budaörsön címû könyvében. Leírta, hogy sok asszony talált alkalmat fecsegésre és pletykálkodásra, a férfiak is tudtak mindenfélérõl szót váltani, ha a kovácsnál találkoztak. A kovácsmûhely nem csak kedélyes, hanem meleg hely is volt. A kovácsmester sem volt ellenére a találkozóhelynek, hiszen akkor az õ munkája sem volt olyan egyhangú. A dohányárudát az idõsebb férfiak látogatták és keresték a derûs együttlétet. A trafiknak egy külön helyiséget alakítottak ki, székekkel, padokkal, ahol a férfiak kényelmesen leülhettek és megtárgyalhatták a legújabb híreket a közeli környezetükbõl és a távolabbi, országos eseményeket.
Vasárnap délelõtt sok legény és férfiember a borbélynál találkozott, ahol hajvágásra vagy borotválkozásra várakozva, de azután is szívesen elidõztek, tréfálkoztak.
Nem számított a csikorgó hideg, a gazdák kilátogattak a pincesorra a kellõ mennyiségû bor beszerzése végett. Ilyenkor felkeresték egymás pincéjét. Ahol volt kályha, ott lehetõség adódott a fõzésre. Általában pörköltet készítettek, és ha nem volt elég víz, akkor borral öntötték fel a kedvelt húsételt. Asszonyok ezeken az összejöveteleken nem vettek részt, – igaz, a férfiak nem szívesen látták volna õket,- hiszen õk a konyhában szorgoskodtak az ebédfõzéssel,a népes család számára.
A tollfosztásnak is eljött az ideje. A gazdaasszonyok a nyár folyamán neveltek libát, kacsát. Fõleg ott, ahol több „eladó”, azaz házasság elõtt álló lány volt. Évente kétszer-háromszor megkopasztották az állatokat (kitépték a tollukat), ami azután a tél beálltával újra kinõtt. A tiszta, száraz helyen tartott tollat télen fosztották, azaz letépték a keményebb száráról. A tollfosztó esték mindig bõséges humorral, vidámsággal, viccelõdéssel és persze étellel, itallal teltek. Eljöttek a szomszédok, barátok, körülülték az asztalt. A háziasszony mindenki elé egy-egy halom tollat tett, ami azután az idõ múlásával egyre kisebb lett, ahogy az ügyes kezek tépkedték a tollat és a pelyhet a szárról. A munka eredményét összegyûjtötték, óvatos mozdulatokkal, hogy ne verjék fel a pelyheket, beletöltötték egy párnahuzatba, késõbb majd a meleg dunyhába vagy párnába. Az ágynemû anyagához sûrûszövésû angin anyagot használtak. Egy idõ után dalra fakadtak, és ha betévedt egy harmonikás, akkor a munka végeztével táncra is perdültek. A következõ napokon a háziak visszasegítettek a résztvevõknek.
s.k.
