Templomok, bazilikák és festmények

2021-10-22 | Budaörs
A Heimatmuseum kamaratermében jártam: Sík atya bútorai között hatalmas makettek állnak, Sarkadi József alkotásai. A falról pedig kőhegyi kápolnánkról készült szép festmények, Forster Jakab festőművész munkái tekintenek ránk.

Forster Jakab, aki az Iparművészeti Főiskolán diplomázott 1973-ban és 1984 óta szabadfoglalkozású festő, az utóbbi időben a történelmi Magyarország városait festi – így járt pl. Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Segesváron, Pozsonyban, Kassán.
A világ számos egyéb városában is festett tájképet, városképet, alkotásai díszítik a Telki magánkórházat és az Atriam Hyatt szállodát is.

Mindig a szabadban fest – ezt jól látjuk budaörsi képeiről is. Főleg szeretett Kőhegyünk és az ott álló kápolna köszön vissza a Heimatmuseumban kiállított képeiről.

A 80 éves Sarkadi József szinte „véletlenül” kezdett el foglalkozni a makett-építéssel. Egy szép naptár ihlette meg, amelyet nem akart eldobni, lapjait bekeretezve felakasztotta a falra. A keretezésből megmaradt hulladék faanyagot nem dobta ki, gondolta, felhasználja valamire – így jutott el a sok szép templom makettjének elkészítéséig.

Egy templom elkészítése akár 4-6 hónapot is igénybe vett. Egy évben kettőt készített eddig.
Gyakran levéltári kutatás is megelőzte a munkát, pl. a budapesti Szent István Bazilika pontos méreteit így sikerült megszerezni. Ezután jött a körbefényképezés. Külön nehézséget jelentett a tetőszerkezet megismerése.

Családja örül, hogy a 80. évébe lévő mester ilyen sok örömet adó elfoglaltságot talált. Ahogyan a megnyitón elmondta, délelőttönként dolgozik, most éppen a debreceni nagytemplom készül műhelyében. Boldogságot, nyugalmat ad neki az alkotómunka.

Lánya a megnyitón kedves szavakkal mesélte el édesapja élettörténetét és mottóként ezt jelölte meg: Jelek vagyunk és jeleket kell hagynunk a földön. Ez Sarkadi József esetében biztosan így lesz.

Arra biztatom a kedves olvasókat, saját szemükkel győződjenek meg e két jeles alkotó műveinek nagyszerűségéről.

SzK

 

Megosztás