Terítéken a hálapénz

2020-01-21 | Közélet
Közéletünk egyik fontos témájává vált az orvosok fizetésének rendezése. A tervezet szerint az Orvosi Kamara törvényerőre emelt büntetéssel sújtaná azokat az orvosokat, akik a leendő béremelés dacára hálapénz fogadnának el, ugyanakkor a Kormány csak etikai vétségként kezelné azt.

A Magyar Orvosi Kamara a múlt héten tette le az asztalra saját javaslatát, melyben az egyszeri komoly béremelés mellett érvelt. Emellett kiemelték, hogy a paraszolvencia súlyosan káros jelenség a magyar társadalomban. A MOK javaslatának része hogy a bértábla teljesülésével a hálapénz adását és elfogadását a büntető törvénykönyvben szankcionálja a jogalkotó.

Kincses Gyula, a MOK elnöke a hétfői Világgazdaságban megjelent interjújában úgy fogalmazott, hogy „meg akarjuk ezt a problémát oldani, mert hálapénzt adni és kapni nem tisztességes, nem jó és hihetetlen torzításokat, illetve károkat okoz”. „Ebből a legkisebb, hogy adómentes, feketejövedelemként jelenik meg az orvosok zsebében, és hogy a lakosságnak is óriási anyagi teher. Viszont az is látszik, hogy az ellátórendszer szerkezetére gyakorolt hatása is jelentős, például a várólistákra is kihat” – mondta.

Mi hiszünk benne, hogy tisztességes viszonyok között létezik hálapénz mentes egészségügyi ellátás, de ezt orvosi és szak dolgozói béremelés nélkül nem lehet megoldani húzta alá a kamara első embere, majd azt is megjegyezte: nem egy elhúzott többlépcsős béremelés kell, mert annak nincs meg az a társadalmi hatása, hogy elmondhassuk, hogy az egészségügy végre kiemelt ágazat lett. „Ha nincs meg a D-nap érzés, akkor nem fog menni” – mondta Kincses, aki szerint kell hozzá kormányzati kampány és akarat.

A javaslattal sikerült megszólítani az egészségügyi ágazat szereplőit. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában azt nyilatkozta, hogy először nem a minisztériumnak, hanem az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz kriminalizálásában. Horváth Ildikó hozzátette: rendkívül fontos ezzel kapcsolatban leszögezni, hogy a minisztérium álláspontja szerint az orvostársadalomnak kellene eldöntenie, hogy pontosan mivel járna a hálapénz kriminalizálása. A MOK úgy fogalmazott javaslatában, hogy a hálapénzt a beteg és az orvos számára is kriminalizálni kell, de nem fejtették ki, hogy mit értenek ezalatt: pénzbüntetést vagy netalán börtönbe akarják küldeni az orvosokat és a betegeket – mondta az államtitkár. A minisztérium érdemesnek fogja látni a tárgyalást a javaslatról, amint az orvostársadalomban van egy világosan megfogalmazott, széles egyetértéssel támogatott vélemény a témában – hangsúlyozta. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke szombaton az M1 reggeli műsorában azt mondta, hogy etikátlan és igazságtalan az orvos kamara javaslata, amely szerint büntetni kellene a paraszolvenciát. Cser Ágnes szerint a büntetés megrontaná a beteg orvos közötti bizalmi kapcsolatot, ami nélkülözhetetlen, ahhoz, hogy tisztességes gyógyító munka folyjon

Hányszor voltunk– nem tagadható- olyan helyzetben, amikor a gyógyulásban vetett  remény valóban arra késztetett bennünket, hogy erőn felül kisebb vagy nagyobb összeget csúsztassunk az orvos zsebébe. Ez a hála pénz, a paraszolvencia, ami sokszor sok esetben valóban a hálát tükrözi, De vannak olyan helyzetek, amikor  szűkösebb anyagi helyzetünk nem igen engedi meg a hála eme kifejezését, mégis mosolyogva nyújtjuk át a fehér borítékot, amit szemrebbenés nélkül tesz el az, aki kapta. De akkor miért adjuk, ha csak kényszerből tesszük? Miért érezzük mégis úgy, egy-egy vizit, vagy hosszabb ápolás befejezésekor fizetnünk kell, hiszen érzésünk szerint ezt tőlünk elvárják. De valóban így van ez? Valóban elvárják ezt az orvosok? Esetleg nem mi betegek vagyunk hibásak ezért, hogy ez a szokás kialakult?

A fentebb említett TV műsorban szereplő fiatalember egy nagyobb körben tett felmérésre hivatkozott miszerint a legtöbb ember nem hála érzetből, hanem kényszerből hálálkodik. A felmérés alatt megkérdezettek szerint, sokan az orvosok nagyobb anyagi megbecsülésében látja a megoldást,

Vannak borravalós állások, így a pincérek, a fodrászok, műkörmösök, masszőrök és még sorolhatnám, hiszen róluk is lehetne hosszasan beszélgetni. Mert ma már például a műkörmös, a fodrász a kozmetikus vállalkozásban űzi az ipart, mégis az igencsak borsos számlához nagy kegyesen hozzácsapunk legalább egy ötöst, hanem egy ezrest.

A napokban egyik ismerősöm méltatlankodott, hogy miért rendel az orvos munkaideje alatt vagy azon túl abban a rendelőben ahol pl. délelőtt az SZTK betegeket fogadja, de délután bizonyos időben ugyanott magánrendelést végez. Nem szokatlan már az sem hogy az orvosi szoba ajtajára ki van írva az árlista az u.n” VIP” betegek részére. Közben orvoshiány van. A várólista pedig egyre nő! Azt sem értik sokan, hogy miért kell egyes szakrendelésekhez körzeti orvosi beutaló. Miért kell meghosszabbítani egy esetleges derékfájással, ideg becsípődéssel küszködő beteg szenvedését ezzel, holott így is legalább egy hónapot kell várnia mire a szakrendelésre kerül.

Sokan egyetértenek az orvosok bérének emelésével azért, hogy idehaza maradjanak, hogy ne legyen orvos hiány és a magas jövedelem kizárná a hálapénzt. De vajon kizárná e? Vajon a betegek nem éreznének továbbra is kényszert, hogy becsúsztassák a fehér köpeny zsebébe a hálapénzzel teli borítékot? S ha esetleg törvényerőre emelten büntetnék meg,  a hálapénz elfogadását ki büntetné meg  a hálálkodó betegeket?

Major Edit

Megosztás