Termésszőnyeg az Idesüss napon

2024-09-11 | Budaörs
Sokan meg-megálltak és megcsodálták a Termés Szőnyeget szombaton az Idesüss Napon. Erről a kezdeményezésről az ötletgazda,  Nagy Sándorné Ági adott választ a kérdéseinkre.

 

Hogy született az ötlet?

Már 2008 óta minden évben a kertbarátok színvonalas termény bemutatókat tartottak a városi ünnepekhez kapcsolódóan, és részt vettek az Úrnapi Virágszőnyeg elkészítésében is. Ennek kapcsán jutott eszünkbe, hogy „új hagyományként” a Budaörs Napjához Termés Szőnyeg készítéssel járuljunk hozzá. Először az Ifjúsági Klubban, majd a Szabadság úton készítettünk zöldségekből, gyümölcsökből különböző képeket, mandalákat. Volt olyan év, hogy az egyéni alkotókat díjaztuk is! Mióta felépült a Református Templom, a hozzá tartozó járdaszakaszon van a Termés Szőnyeg több, mint 20 méter hosszúságban, és emellett egy „vendégfogadó” asztal, ahol lekvárkóstolás, gyümölcs és zöldségkosár, a gyerekeknek vásárfia várja a kertbarátok tevékenysége után érdeklődőket. Egy színes tablón bemutatjuk a régi, és a mostani Virágszőnyeget és az előző évi Termés Szőnyeget.

-Ebben az aszályos évben nem volt nehéz a terméseket gyűjteni?

Idén valóban igen nehéz dolga volt a kertbarátoknak. Az időjárás másfél hónappal előre hozta a gyümölcs érést, az aszály megtizedelte a termést, a még fákon, valamint az ágyásokban lévő zöldség és gyümölcs a kártevők özönétől tönkrement. Az sem volt szerencsés, hogy a szokásosnál egy héttel később volt az ünnep.

 

-Ki érdemel köszönetet?

Az, hogy mégis sikerült szép, színes, gyümölcsökben, zöldségekben gazdag szőnyeget lerakni, a kertbarátok szorgalmának, az Auchan nagyvonalú segítségének, a lakótelepi Peti Zöldségesnek köszönhető, valamint annak, hogy a Bleyer Jakab Általános Iskola is közreműködött a Termés Szőnyeg létrehozásában. Mindemellett köszönettel tartozunk a Budaörs Önkormányzatának, akik szintén támogatják minden évben a rendezvényen végzett munkánkat.

Fotó: Fábián Erzsébet

s.k.

Megosztás