Tévésorozat készül a Tündérkertből

2022-02-24 | Budaörs
Aki olvasta, akár többször is, Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáját, soha nem felejti el. Örökre belevésődik emlékezetébe a két erdélyi fejedelem alakja, az akkori kor emberei, a mozgatórugók, amelyek szerint cselekedtek. A Tündérkertből most televíziós sorozat készül.

A Nemzeti Filmintézet híradása:
„Történelmi-politikai thriller-sorozat készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával Móricz Zsigmond máig nagyhatású, 100 évvel ezelőtt megjelent TÜNDÉRKERT-jéből, amelyben a 17. századi Erdély politikai és társadalmi világa elevenedik meg Bethlen és Báthory főszereplésével.

A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 2,149 milliárd forint támogatást szavazott meg a Tündérkert címmel készülő tévésorozat gyártására.

A mester és a tanítvány, a nyugodt erő és a féktelen szenvedély, a hűséges férj és a csapodár szerető, a megfontolt politikus és a lánglelkű fejedelem: Bethlen és Báthory. Két ellentétes személyiség harca Erdély vezetéséért, egy nő szerelméért és a magyarság megmaradásáért. – Két történelmi hős egymásét keresztező útja körül rajzolódik ki Móricz Zsigmond Tündérkert-jében a 17. századi Erdély. Móricz kortársa, Schöpflin Aladár szerint a regény „a 20. századi magyar irodalom legnagyobb és legsikeresebb erőfeszítése múltunk birtokbavételére”.

A Tündérkert mozgóképi feldolgozása 100 évvel Móricz regényének megjelenése után kezd forogni a Megafilm gyártásában. A 8 részes sorozat epizódonként 48-52 perc hosszúságú lesz, és a tervek szerint 2023 őszén láthatja a közönség. A 95 napos forgatás 2022 július végén kezdődik és december végéig tart több mint 70 szereplővel, műtermi díszletekben és Erdélyben eredeti helyszíneken egyaránt.

A Tündérkert sorozat vezető rendezője Madarász Isti, aki Hurok című „időkavarós” thrillerével és Egy szerelem gasztronómiája című musicaljével is feltűnést keltett, jelenleg nagy érdeklődés övezi közelgő mozifilmjét, az Átjáróház című romantikus fantasyt is.

A Tündérkert Helmeczy Dorottya (Elk*rtuk, El a kezekkel a Papámtól!, Nyitva) és Kálomista Gábor (Elk*rtuk, El a kezekkel a Papámtól!, Nyitva) producerek vezetésével készül. Vezető írója Bereményi Géza (Régimódi történet, Szabadság szerelem) és Tasnádi István (Memo, Egy másik életben), az írócsapatban Horváth András Dezső (El a kezekkel a Papámtól!, #Sohavégetnemérős, Nagykarácsony) és Jeli Viktória (Időfutár) is részt vesz, az operatőr Garai Gábor (Átjáróház), a látványtervező Pintér Réka (Elk*rtuk, Memo). ”

Nagyon hiányoljuk a történelmi magyar filmeket már sok-sok éve, talán Várkonyi Zoltán rendezései óta. És persze annak is mindig nagy a veszélye, hogy a film, amelyet szeretett könyvünkből forgatnak, nem felel meg elképzeléseinknek (Dehát hogy is lehetne versenyezni fantáziánkkal, amelyet egy jó könyv elolvasásakor varázsol elénk?)

Mégis remélem, hogy értő, tehetséges rendezéssel, nagyon jó szereplőkkel és csodálatos képi világgal jelenik majd meg előttünk történelmünk e kiemelkedő erdélyi korszaka.

SzK

Megosztás