Magyarországon a legutolsó tavaszi fészkelő madaraink június első napjaiban érkeznek, a legkorábbiak pedig július végén, augusztus elején indulnak útnak.
Az évről évre egyre jellemzőbb aszályok miatt a kiszáradó füves puszták és lápok kevesebb táplálékot nyújtanak gólyáinknak, így a gólyavonulás idén hamarabb, már július végén, augusztus elején elkezdődött. Fecskéink általában a gólyáknál kicsit később indulnak útnak. Fecskehajtó kisasszony napja szeptember 8-a, de ha elhúzódó, kellemes kora ősz köszönt rájuk, akkor indulásuk ideje jelentősen kitolódhat.
Európa területein több mint 200 madárfaj kezd ősszel mozgolódni. Nem lehet pontosan megmondani, hány faj indul el, vonul át vagy telel Magyarországon, mivel hazánk két hatalmas vonulási útvonal felezőpontján található. Szeptember második felétől a madarak elkezdenek szállingózni Távol-Keletről, de ugyanúgy érkeznek madarak az észak-amerikai kontinensről is.
Előttünk áll még a vadludak vonulása, mely többnyire novemberben kezdődik. A nyári lúd kivételével az összes lúdfajta tőlünk északra költ, és ősz végén délre veszik az irányt. Hazánkat átszelve van, hogy hosszabb-rövidebb időre megpihennek vízfelszíneinken, de enyhébb időjárás esetén vannak csapatok, melyek nálunk telelnek át. (Lásd: Tatai tó)
A vadlibák egész életre választanak párt, akivel kölcsönösen segítik egymást.
Elsődlegesen nem a téli hideg miatt költöznek a madarak, mivel a toll kiváló természetes szigetelő, így zimankó idején sem fáznak a szárnyas barátaink. A fő ok az élelemhiány. Azok a madarak, akik kizárólag rovarral táplálkoznak – ide tartoznak a fecskék is – telente semmilyen táplálékot nem találnak, tehát menniük kell. Többnyire a magevő fajták maradnak, ők kihúzzák a telet költőterületeiken.
Némelyek csak pár száz kilométerre repülnek, például a vörösbegyek és a feketerigók. Ők a mediterráneumban töltik a telet. Némely fajok, melyek közé a vörösbegy is tartozik, nem menetrend szerint, évente költöznek, hanem időjárástól függően. Abban az évben kelnek útra, amikor a téli élelemforrás nem kielégítő.
A gólyák, fecskék és kakukkok Afrika felé veszik az irányt, mivel nálunk nem találnak elég ennivalót. A költözési ösztön a madarak génjeibe van írva. A madarak mérlegelnek, hogy a költözés vagy az itthon, táplálékhiányban eltöltött tél-e a nagyobb megterhelés. A költözés pontos időpontját a nappalok hossza, az időjárás és az élelem elérhetősége határozza meg. Visszaköltözéskor olyan hormonális változások indulnak be, amelyek a párzási időszakot vezetik be.
A klímaváltozás már befolyásolja, hogy merre vonulnak. A belső iránytű és a megtett út hossza is genetikailag van beprogramozva. A madarak a nap állásából, a csillagokból, a hegyekből és a vizekből is felismerik a helyes útirányt, ám lehetőség szerint a Föld mágneses terét is használják. Bizonyos számú repüléssel töltött nap után érzik, hogy célba értek.
A legtöbb madárfaj Afrikába, az Egyenlítő környékére utazik. Európából nézve ez sem kis út, átlagosan 5–6000 kilométeres távolság. Az észak-európai területeken nyaraló és Dél-Afrikában telelő költöző madarak ennek a távolságnak akár a kétszeresét is megtehetik.
Az út nem veszélytelen! A hosszú út sok energiát felemészt. Az időjárás nagyban befolyásolja a vándorlás sikerességét, ráadásul minden területnek megvannak a ragadozói, melyek előszeretettel tizedelik meg a vándorlókat. Nem beszélve az emberek állította akadályokról: az orvvadászatról, a befogásról és a mérgezésről.
Egy tanulmány rámutatott arra, hogy a vándormadarak száma világszerte csökken. A populáció csökkenése legnagyobb mértékben azoknál a fajoknál következett be, amelyek olyan területekre vándorolnak, ahol több az emberi infrastruktúra – utak, épületek, távvezetékek, szélturbinák -, valamint nagyobb a népsűrűség és a vadászat. Az élőhelyek pusztulása és az éghajlatváltozás szintén szerepet játszott a hosszú távú csökkenésben. A klímaváltozás a költözés idejét és irányát is befolyásolja.
Forrás:Élő bolygónk
s.k.
