-Egy szívmelengető délelőttön vettem részt a Heimatmuseumban. Amikor megérkeztem, már mindenki a nagyasztalnál ült, előttük a húsvéti tojásfestéshez magukkal hozott kellékekkel. Kezükben az üresre kifújt, vagy frissen főzött tojásokkal elmerülve rajzoltak, színeztek. Ahogy körbenéztem, feltűnt, hogy két generáció volt jelen.
A nagymamák és az unokák együtt alkottak, teljes figyelemmel elmerülve abba, amit csináltak. De nem ám a hagyományos módon festették a hímes tojásokat,- viasszal megrajzolt és festék lébe merített módon – hanem egészen mai, meglepően új technikával. Színes alkoholos filccel rajzoltak és színeztek, a végeredmény mégis ugyanolyan szép volt. Az erdélyi, csángó és más tájegységek ősi tojásmintáit Udvarnoky Margitka rajzolta meg biztos kezekkel és magyarázta el a jelentésüket is.
De volt egy kis kreatív csoport, akik tojásfehérjét használtak ragasztó helyett. – Milyen okos és egészséges ötlet – Bekenték vele a tojás teljes felületét és papírszalvétákból kivágott tavaszi virág kompozíciókat simogattak rá az ujjaikkal, végül az egészet ismét átkenték tojásfehérjével, ami rögzítette és csillogóvá tette a levendulákkal kéklő hófehér tojást. Az ügyes és szorgos kezekből egyre több tojásdísz lógott az asztalon álló kis barkafára akasztva.
Ami nagyon kedves szokás itt Budaörsön bármely csoportos civil összejövetelnél, hogy aki szeret sütni, az hoz magával a közös asztalra egy kis vendégtálat, vagy italt, hogy munka közben senki ne maradjon étlen, vagy szomjan. Ettől a hangulat is vidámabb.
Amikor hazaindultam és kijöttem a házból, nem tudtam megállni, hogy ne járjam körbe az udvart és ne nézegessem végig a kitelepített sváb családok megmaradt és ott kiállított tárgyi emlékeit, az őket ábrázoló régi fényképeket a korabeli viseletükben, a Mária szobrocskákat a kőkerítés belső falán. De aminek a látványától a földbe gyökerezett a lábam, az egy nagy, fekete táblára krétával rajzolt fiatal sváb férfi és nő alakja az alábbi szöveggel: ISTEN VELED ÉDES HAZÁNK!.
Megrendülten álltam előtte és arra gondoltam, vajon a mai Magyarországon hány magyar ember van, aki ugyanezen szavakkal hagyná el ezt az országot, ha a sors, vagy történelem erre kényszerítené. Csak remélni tudom, hogy nem lennénk kevesen.
Közreadja: s.k.
