Új látványosságok a Budakeszi Vadasparkban: fogadóépület,röpdék és méhecskés játszótér

2022-03-31 | Budaörs
Budapest környékének egyik legkedveltebb ökoturisztikai célpontja az évente közel kétszázezer látogatót fogadó Budakeszi Vadaspark, amely most újabb izgalmas látnivalókkal bővült. Csaknem kétszáz négyzetméternyi új röpdét alakítottak ki a madaraknak, továbbá nyolcvan főt befogadni képes fedett foglalkoztató teret, valamint a méhek világát megelevenítő játszóteret és tanösvényt építettek.

 Az átadott beruházást a Vadaspark alapítója, a Pilisi Parkerdő Zrt. a Magyar Természetjáró Szövetséggel közösen pályázva, a Széchenyi Terv keretében valósította meg. „Az állami erdőgazdaságok a kormányzat kiemelt partnerei az ökoturisztikai fejlesztések területén” – mondta az átadón Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár.

A Pilisi Parkerdő által alapított Budakeszi Vadaspark a főváros környéki erdők kapujaként több mint negyven éve mutatja be a látogatóknak a Kárpát-medence állat- és növényvilágát. Az évek során igazi családi interaktív-ismeretterjesztő centrummá fejlődött – nemcsak látványosságait, de programjait tekintve is. A mai napon átadott fejlesztések egyrészt modern, élhető és állatbarát környezetet teremtenek a Vadaspark lakóinak, miközben újabb lehetőséget nyújtanak a minket körülvevő természet felfedezésére és megismerésére” – mondta a fejlesztések átadásán Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója.

Az újdonságok között a leglátványosabb elem az a nyolc darab röpde és kifutó, amelyek összesen közel 200 négyzetméternyi, legmagasabb pontjain hatméteres belmagasságú otthont adnak a legkülönbözőbb erdei madaraknak. Hóbaglyok, macskabaglyok, szarkák, csókák, dolmányos varjak, vörös vércsék, fülesbaglyok – ezek mind-mind megfigyelhetők az új röpdékben.

Az új kifutó lehetőséget ad a „Vadmacska fajmegőrzési program” keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal közösen megmentett vadmacska-kölyök tartós elhelyezésére, így hozzájárul a fokozottan védett faj jobb megismeréséhez és megismertetéséhez.

Az állatok mellett az emberek kényelméről is gondoskodtak a beruházás során. A bejárat mellett több mint 80 főt befogadni képes foglalkoztató tér épült, amely egyrészt fedett pihenő- és étkezőterületként szolgál, másrészt környezeti nevelési programok minőségi helyszíne lesz.

A fejlesztések egy része a közönség számára láthatatlan, de nagyon fontos ahhoz, hogy a Vadaspark elláthassa a feladatát: 200 méteres úthálózat épült ki, a hozzá tartozó közmű- és elektromos vezetékekkel, amely közel 15.000 négyzetméterrel bővíti a látogatható területet.

Igazi különlegesség az a tematikus játszótér és tanösvény, amely a beporzó rovarok fontosságát emeli ki, hangsúlyozva a méhek, darazsak és társaik fontosságát az erdei életközösségben. A nyolc elemből álló játszótéren méhecske mászóka és kaptárbújócska is található, míg a tanösvényen az öt állomás között egy darázsgarázzsal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A fejlesztések forrása egy, a projektgazda Magyar Természetjáró Szövetség és a Vadasparkot fenntartó Pilisi Parkerdő Zrt. konzorciumi együttműködésével megvalósult pályázat. A „Gyalogszerrel felfedezni a Budapest környéki hegységek és a Gödöllői-dombság turisztikai termékkínálatát” (VEKOP-4.1.1.-15-2017-00007.) projekt Vadasparkot érintő része közel 120 millió forint értékű.

A magyar kormány 2010 után korábban nem látott nagyságrendű turisztikai fejlesztési programot indított a magyar erdőkben. Megnyitottuk, mindenki számára bejárhatóvá tettük az egymillió hektárnyi állami erdőterületet. Évente 40-50 millió látogatót fogadó infrastruktúrát fejlesztettünk. Erdei szállások, kilátók, ökoturisztikai központok, erdei iskolák épültek és újultak meg országszerte, köztük több szervezet együttműködésének eredményeként a Budakeszi Vadaspark infrastruktúrája” – mondta el az átadón Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára. Köszöntőjében hangsúlyosan megemlítette az állami erdőgazdaságokat, amelyek ebben a munkában a minisztérium legfontosabb partnerei.

A Parkerdő az elmúlt években közel negyven komoly fejlesztéssel újította meg Budapest és Budapest környékének erdei közjóléti-turisztikai infrastruktúráját. Szinte valamennyi projektet a mostanihoz hasonló együttműködésekkel, állami és uniós források bevonásával sikerült megvalósítani” – tette hozzá Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója. „A Budakeszi Vadasparkot mi, erdészek hoztuk létre, s mi erdészek működtetjük ma is. A Vadaspark fejlődése meggyőződésem szerint jól mutatja, hogy egy ilyen tradicionális szakma mennyire rugalmas lehet, és mennyire képes lépést tartani a kor változó kihívásaival.”

A természetjárás új reneszánszát éli Magyarországon. Az ezt támogató infrastruktúra létrehozásához találtunk megbízható partnerekre az állami erdőgazdaságokban. Országszerte mintegy 200 helyszínen 300 fejlesztést hajtottunk végre közösen az elmúlt időszakban. Ebből itt, a Pilisi Parkerdőnél mintegy 127 helyszín újult meg, köztük a Budakeszi Vadaspark infrastruktúrája” – ismertette Tassy Márk, a projektgazda Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

A fejlesztések a Széchenyi Terv 2020 keretében valósultak meg, Magyarország kormánya és az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával.

Bővebb információ:

Pilisi Parkerdő Zrt.

sajto@pprt.hu

Megosztás