Jól esett a kellemes társaságban kicserélni az élményeket, elmesélni, hogyan teltek el az ünnepek és ki hol töltötte a szilvesztert. A klubból többen utaztak el csoportosan Hódmezővásárhelyre, ahol egy szállodában volt megtartva a szilveszteri vacsora és bál, majd tartalmas városlátogatáson vettek részt úgy Hódmezővásárhelyen, mint a közeli Szegeden.
Az idei tervekről is szó esett, amelyek megvalósítása még várat magára. Sok a tennivaló az utazások megszervezésével,de hamarosan a tagok elé kerül a végleges terv. Elnézve az ajánlatokat, biztatónak tűnik az első fél év. Lesznek kastélylátogatások, pl. Martonvásár és Fehérvárcsurgó, Dég Festetics kastély, Ozorán Ozorai Pipó vára, majd Posta Palota, Orchidea farm Kaposszekcső, Gunaras gyógyfürdő, Cserkeszőlő gyógyfürdő, Operaház vagy a Gresham Palota megtekintése
Sok szép kecsegtető program vár megvalósításra, melyhez sok sikert és egészséget kívántak egymásnak a jelenlévők és természetesen, mint az ilyenkor lenni szokott, Boldog Újesztendőt .
Major Edit