A koncertet sokan várták ebben az évben is. Ünnepelni jöttünk,emlékezni.Érthető hogy telt ház várta a bevonuló zenekart,élén Török Géza karmesterrel.Az ünnepséget Wittinghoff Tamás polgármester nyitotta meg,majd átadta a szereplést a zenekarnak.A VIVART csodálatos,remekül összeszokott zenészekből áll,muzsikájuk tökéletes hangzása, élmény minden zenerajongó számára.
Az ünnepi repertoár a következő volt: Beethoven III.Leonóra- nyitány majd Dvorák IX.(Újvilág) szimfónia mondanom sem kell, hogy a fenséges dallamok mindenki kedvére voltak.De valami mégis hiányzott,úgy hiszem nemcsak nekem. Ugyanis ezen az estén az 56-os forradalomra emlékeztünk mindannyian és nagyon sokan közülünk azok is,akik átélték azokat a szörnyű napokat,heteket és majd a hónapokat. Sokan éreztük úgy hogy az ünnep előestéjén műsorra kellett volna tűzni Beethoven Egmont nyitányát, ami nagyon hiányzott sokunknak a méltó megemlékezéshez.
1956 októberében- már akinek egyáltalán volt rádiója-az éter hullámain keresztül Beethoven Egmont nyitányát hallgathatta, sűrű időközönként szinte egész nap. Híreket nemigen hallottunk, hacsak a Szabad Európa elhalványuló,vagy olykor erősödő hangjait,a biztatást a kitartásra és azt, hogy „Veletek vagyunk”De az Egmont nyitány a maga gyászos,szomorú hangvételével üzent nekünk, hogy baj van, hogy most gyászba borult az ország,hogy sokan az életükkel fizetnek a hőn áhított szabadságért. Az eltelt hosszú idő távlatából is könnybe lábad a szemünk, összeszorul a torkunk és sírásra görbül a száj. Mert a zene üzen, a zene megnyitja a lelket és az emlékezést.Az emlékezés azt is jelentheti, hogy még mindig gyászolunk. Gyászoljuk mindazokat, akik akkor a harcokban elestek, miértünk, a mi szabadságunkért.
Major Edit
