Az időközben elvégzett genetikai vizsgálat alapján bebizonyosodott: a kis kandúr tisztavérű vadmacska.
A kölyök vadmacskára a Börzsöny egy zárt erdős, magas aljnövényzettel borított, a lakott területektől távol eső területén találtak rá a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Az állat hangosan nyávogva, jól láthatóan egyedül kóborolt az erdőben, ami a vadmacskakölykök esetében nem szokványos, ugyanis születésüktől számítva körülbelül 5 hónapos korukig anyjukkal és testvéreikkel maradnak, majd megerősödésüket követően válnak csak el egymástól.
A kimerült, rossz állapotban lévő, akkor mindössze három hetes kandúrt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre a vadmacska fajmegőrzési programban együttműködő partneréhez, a Budakeszi Vadasparkba vitte, ahol nem csak a szükséges állatorvosi segítség, hanem a faj egészségével és viselkedésével kapcsolatos minden szükséges információ rendelkezésre áll. A fiatal egyed az állatorvosi vizsgálatot követően megkapta a szükséges kezeléseket, azóta szépen növekszik.
Mivel a vadmacska fajtisztaságát – többek között a fajra legnagyobb veszélyt jelentő hibridizáció, vagyis a vad- és a házimacska keveredése miatt – csak a külső jegyek alapján nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, genetikai vizsgálatra volt szükség annak érdekében, hogy világosan kiderüljön a fellelt csöppség fajazonossága. A viselkedésében, külsejében határozott vadmacska-jegyeket mutató állatról a genetikai vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy tisztavérű vadmacska.
A Vadasparkban jelenleg elkülönített helyen, minimális humánkontakttal élő egyed további sorsáról – maradásáról vagy természetbe visszavezetéséről – a későbbiekben szakmai bizottság dönt, figyelembe véve a vadmacska fajmegőrzési program céljait is.
Vadmacskapopuláció Magyarországon
Az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris) a Kárpát-medencében őshonos kisragadozó, hazánkban a fokozottan védett fajok közé tartozik. Magyarországon főként a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, a Gödöllői-dombságban, a Mecsekben, a Villányi-hegységben, a Dráva mentén, valamint az Alföld néhány ártéri erdejében találhatók meg egyedei.
A faj egyedei az utóbbi években a Börzsöny mellett felbukkantak a Budai-hegység erdeiben is. A Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésében, 2021 márciusában indult Vadmacska Fajmegőrzési Program célja a főváros közelében, a Pilisben, a Budai-hegyekben és Visegrádi-hegységben élő, genetikailag tisztavérű vadmacskák és a hibridek arányának megismerése, élőhelyük és viselkedésük pontos feltérképezése, hosszú távon pedig a fajmegőrzés.
Libalakot adományoztak a Budakeszi Vadasparknak
Tágasabb és korszerűbb otthont kaptak a Budakeszi Vadasparkban lakó házi ludak és pézsmarécék. A takaros házikó két fallal elválasztott részből áll, melyben több pihenő- és fészkelőhelyet alakítottak ki, amit a madarak napközben pihenésre, hűsölésre vagy melegedésre is használhatnak.
A Kárpát-medence őshonos vad- és házi állatait bemutató Budakeszi Vadasparkban az idei évben számos fejlesztés valósulhatott meg. Új madárröpdék épültek, színes fajleíró táblák készültek, továbbá izgalmas játékok kerültek elhelyezésre a Vadaspark lombos erdővel borított területén. Ősszel a házi ludak új otthonának megépítésére is sor került, ami az Atlasz Mérnökiroda Kft. felajánlásának köszönhetően valósulhatott meg.
A tágasabb és korszerűbb libalak megtervezése és kivitelezése közös, szakmai egyeztetések alapján zajlott, melynek eredményeképpen az állatok igényeinek teljes mértékben megfelelő kényelmes ól készült el.
A különálló ház a Parasztudvarban kapott helyet, amit kilenc liba és négy pézsmaréce vehetett birtokba. A takaros házikó két fallal elválasztott részből áll, melyben több pihenő- és fészkelőhelyet alakítottak ki, amit a madarak napközben pihenésre, hűsölésre vagy melegedésre is használhatnak. A biztonságos és nyugodt éjszakai pihenésről pedig a zárható ólajtó és a folyamatos friss levegőt biztosító szellőzőnyílások gondoskodnak.
Az új helyükre költözött állatokat a Budakeszi Vadasparkba érkezők már meglátogathatják.
sajtóreferens
Budakeszi Vadaspark
telefon: +36 20/984 6402