Ennek része védett területek kialakítása, az erdőirtás csökkentése és a vizes élőhelyek rehabilitációja.
Az utóbbi évtizedekben azonban több madárfaj állománya csökkent, elsősorban az élőhelyek pusztulása, az éghajlatváltozás és az emberi beavatkozás miatt.
Számos szervezet és természetvédelmi program dolgozik a veszélyeztetett fajok megóvásán, például mesterséges fészkek kihelyezésével vagy fajvédelmi intézkedésekkel. Az emberek is segíthetnek a madárvédelemben, például madáretetők és itatók kihelyezésével, a vegyszerek használatának csökkentésével és madárbarát területek kialakításával kertjeikben. A madarak védelme nemcsak természeti értékük miatt fontos, hanem azért is, mert nélkülük az ökoszisztéma súlyos egyensúlyvesztést szenvedne el.
Néhány esetben azonban szándékos, vagy gondatlan emberi magaratás okozza az állatok pusztulását.
A Magyar Madártani Egyesület és a nemzeti parkok szakemberei a legveszélyeztetettebb területek folyamatos ellenőrzésével próbálják a lehető leghamarabb észlelni az egyes mérgezéses eseteket, és felszámolni a méreg-forrást. A beteg madarakat a szakemberek haladéktalanul specialista állatorvoshoz, illetve a begyűjtött tetemeket toxikológiai vizsgálatra szállítják.
Az intézkedéssel párhuzamosan a természetvédelmi szakemberek feljelentést tesznek, amelynek hatására a rendőrség kiterjedt nyomozásba kezd. Az estek hátterének feltárásában segítenek a növényvédelmi és a vadászati szervek is.Fogadja meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának prevenciós jótanácsait:
• Amennyiben séta közben elhullott madár tetemére vagy beteg ragadozómadárra bukkan, ne fogja, ne érintse meg. Gyermekét, kutyáját semmiképpen ne engedje a tetem közelébe. Haladéktalanul értesítse a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságát (www.nemzetipark.gov.hu), a legközelebbi madármentő állomást vagy állatorvost.
• Tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számra, vegye fel a kapcsolatot a természetvédelmi őrökkel.
• Ha a természetben állatok bántalmazását észleli, ha gyanús személyeket, autót lát, legyen körültekintő, értesítse a rendőrséget.
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály