Velünk élő történelem

2022-06-06 | Budaörs
Ezzel a címmel hívta a Kolping Család tagjait Michelberger Mátyás elnök a Heimatmuseumba. Az emlékezőket – Tóthné Bencze Máriát és Csermelyné Bencze Terézt – nem is kellett bemutatni, hiszen a jelenlévők jól ismerik őket.

-Tanúkat hívtunk, akik átéltek egy történelmi időszakot, vérzivataros eseményeket – mondta bevezetőjében Mátyás.

Ezután résztvevőként Dr. Bradean-Ebinger Nelu beszámolt az Európai Kolping Szövetség májusban megrendezett éves közgyűléséről,  Augsburgban. Ott elhangzott, hogy a magyar Kolping már az ukrajnai háború első napjaiban megkezdte a gyűjtést.

Majd a „Bencze lányok” kaptak szót.

Elsőként Marika emlékezett az életüket nagyon is meghatározó eseményekre. Elmondta, hogy 1946-ban a teljes rokonságukat elűzték, még az apai famíliájukat is. Annak ellenére, hogy ők magyar származásúak voltak. Kiss nagymama volt az, aki mindent elkövetett, hogy hazajöhessenek. Még illegális határátlépést is megkísérelt, de visszatoloncolták. Egy nagybácsi úgy maradt Magyarországon, hogy magyar katonaként orosz fogságba került. Mire haza tudott jönni, már lezajlott az elűzetés. Ő volt az, aki a hivatalos helyeken eljárt az ügyükben. 1956-ban hazajöttek, annak ellenére, hogy a vagyonukból nem maradt semmi. Egy hivatalos papírt is aláírattak, hogy semmit nem követelnek vissza.

Terike a kinti évekre emlékezett, a Creglingenben töltött időre. Az ottani evangélikusok toleránsak voltak a budaörsi katolikusokkal. Bármennyire is szűkösek voltak az első esztendők, gyűjtésből hamarosan egy szerény templomot építettek. Ott is készítettek az otthonihoz hasonló virágszőnyeget az Úr napján.

Creglingen madártávlatból.

Terike az iskolások között, még Németországban.

Mária csak a szépre emlékezett. Budaörsön hamarosan befogadták az osztálytársai. Sík atya is sokat segített a beilleszkedésben. Bár sokan nem értették, kérdezgették , hogy minek jöttek haza?

Tanár akart lenni, és el is érte a célját. Több tankönyv szerzője lett.

Teréz a mai napig is őriz egy gyönyörű kézírású levelet, amit a kinti tanárától kapott.A Kálvária-domb lábánál családi vállalkozásban üzemelteti a jó hírű Szikla falatozót.

Képeket, dokumentumokat láthattak közben az érdeklődők.

Köszönjük az érdekes beszámolót, az értékes emlékezést .

A múlt történéseit addig tudjuk „első kézből” hitelesen megtudni, amíg vannak, akik elmondják.

A Bencze család története itt megtalálható.

s.k.

Megosztás