A vérszem kifejezésről az értelmező szótárban a következő meghatározást olvashatjuk: Nem várt helyzeten, kedvező alkalmon, meg nem érdemelt eredményen felbátorodva egyszerre arcátlanul merésszé válik.
Most tehát nem arról az egyszerre fojtogatóbb helyzetről szeretnék említést tenni, ami már sokunk mentális állapotát teszi próbára. Nem arról a világot ért mérhetetlen csapásról, ami kockára teszi az emberek életét és a gazdaságét egyaránt. Nem is arról a jelenségről, mely leginkább hasonlít diák éveinkre, amikor iskolába menve az egyensapkánkat az iskola kapuban tettük csak fel ugyanúgy, mint manapság a maszkot, ha buszra szállunk vagy vásárolunk. Nem arról a nagypapáról szeretnék megemlékezni, akit március óta nem engednek ki az utcára, mondván hogy még a levegőben is vírusok cirkálnak. Nem. Nem erről. És nem is a maszk viseléséről, ami már sokunknak nagyon terhes, de betartjuk viselését még a nagy melegben is. Nem is arról a jelenségről szólnék, hogy egyes autóbuszokon a légkondi forró levegőt fúj, hideg helyett! Nem. Nem erről, hanem arról a mérhetetlen harácsolásról, amelyet a magyar szállodaipar tanúsít ezekben a hetekben és hónapokban.
Hozzászoktunk az évtizedek óta tartó szabadsághoz, és ahhoz, hogy mivel a világ kitárta a kapuit, lehetővé vált az utazás, ezért hát éltünk is vele. Idáig. A hónapok óta tartó karantén végre oldódni látszik, végre elindulhatnánk, de sokan külföld helyett most a biztonságos hazai utazást választanák. Talán jót is tenne egyrészt a hazai szállodaiparnak, másrészt az itthon maradóknak, hogy ez által jobban megismerjék a hazai tájakat, ízeket.
Napok óta hosszasan böngészem a különböző szállodák kínálatait. Elképesztő, amit tapasztalok. Elszabadultak az árak. Úgy látszik, ez a szektor már vérszemet kapott és áraikat a szálloda telítettségétől teszik függővé. Minél jobban megy, annál drágábban kínálják a két vagy három napos ott tartózkodást, amit képesek nyaralásnak tekinteni. Holott tudjuk jól, hogy a nyaralás minimum egy hét. Ez az idő, ami alatt egy kicsit lazíthat a szervezetünk. De ki engedheti ezt meg magának? A három nap két éjszakás ajánlat fél panzióval egy háromcsillagos balatoni szállodában július közepén, nyugdíjas kedvezményt is igénybe véve, 105.000 Ft plusz naponta 1000 forint parkolási díj. De van olyan ajánlat is, ami ezt is meghaladja ugyanezen feltételekkel 146.000 forint. Vannak jónak tűnő ajánlatok az ország néhány részén, és az utazni vágyó máris rákattint, de nyomban visszahőköl, mikor látja a szezon felárakat, ami még felével megemeli az ajánlati árat. Így lesz pl. 56.000 forintból 96.000 forint, három napért. Ami ugyebár csak másfél nap, mert a szobát délután kettőkor lehet elfoglalni és távozni délelőtt 10-ig lehet. Utána felár! Nem is részletezem tovább, hiszen gondolom, nem vagyok egyedül, aki hasonló árakkal találkozik. Aztán döntünk és utazunk és esti sétánk alatt tovább szörnyülködünk az árakon, amit már nem a szállodák, hanem a különböző éttermek, borozók, halsütödék, lángosozók produkálnak.
Kutatunk és keresünk egy jó lehetőséget várva, hogy kipihenjük az eltelt pár hónap bezártságát, de rá kell jönnünk arra, hogy hasztalan. Az árak egyre arcátlanabbak és erről a jelenségről mondható el, hogy vérszemet kaptak a hazai szállodák és sajnos a többiek is.- Kihasználva a kialakult helyzetet, kaptak a kedvező alkalmon, a tömegek kiszolgáltatottságán és arcátlanul merésszé váltak.
Major Edit
