Visszakerült a grófnő domborműve a könyvtár falára

2024-07-13 | Budaörs
Hosszú idő után befejeződött a városi gr.Bercsényi Zsuzsanna Könyvtár felújítása. A könyvtárlátogatók és a városunk értékeit védők már-már aggódni kezdtek, hogy mikor lesz újból látható Bercsényi Zsuzsanna domborműve, Stremeny Géza alkotása a sokat megélt épület falán.

Emlékeztetőül:

Miért is nevezték el Bercsényi Zsuzsannáról – Filipszky István, volt könyvtárigazgató kezdeményezésére – az intézményt?

„1721. április 21-én Zsámbékon, a Zichyek várkastélyában az akkor újonnan érkezett budaörsi német telepesek elöljárói Budaörs földesúrnőjével, gr. Zichy Péterné gr. Bercsényi Zsuzsannával 15 pontból álló szerzõdést kötöttek, mely szerződés alapjaiban határozta meg a telepesek elkövetkezõ életét.

Bercsényi Zsuzsanna 1708-ban kötött házasságot gr. Zichy Péterrel, Budaörs akkori földesurával. A település életében a grófnõ akkor jutott jelentõs szerephez, amikor férje, az adósságot adósságra halmozó Zichy Péter által zálogba vetett Budaörsöt 1719-ben a maga nevére váltotta vissza, s ily módon a helységnek 1745-ben bekövetkezett haláláig földesúrnője maradt.

Emléke előtt tisztelegve viseli nevét 1997 óta a Városi Könyvtár. ( könyvtár honlapjáról)

Itt még a régi helyén.

A mű alkotója: Stremeny Géza, országos hírű szobrászművész. Alkotásai- a nagy méretű lemezdomborításai, domborművei, faragott szobrai közösségi épületek belső terébe, köztérre kerültek, többször szellemesen illesztve a környezetbe. Portrészobrászattal is foglalkozik. Egy időben Budaörsön élt. (internet)

Az eltávolítása. Fotó: R.V.

Ismét gyönyörködhetünk az alkotásban.

s.k.

Megosztás