Történetem kicsit régebbi időre nyúlik vissza. 2014-ben a Húsvéti ünnepek kezdetéül -talán a hideg, megbízhatatlan április időjárás volt az oka annak, hogy az eddig hagyományosan a Templom téren a Római Katolikus Templom melletti téren megrendezett Krisztus szenvedéseit, életének utolsó perceit bemutató Passio játékokat más helyszínen, a Latinovits Színházban jelenítette meg rendezőként, az akkori színház igazgatója, Frigyesi András.
Csupán egy színpadképet láthattunk: Krisztus, elfogatása előtti utolsó estéjén volt látható, amikor is összehívta apostolait, megmosta lábaikat, kenyeret tör és bort ivott velük, ezt mondván:
„Vegyétek és egyétek. Ez az én testem ez az én vérem. Ezt cselekedjétek emlékezetemre.” Majd megadással várta a rátörő római katonákat. Felkészült a halálra mondván, „A lélek készen áll, de a test erőtlen”Az Utolsó vacsora előadáson nagyon sokan voltak jelen és emlékeztek Jézus Krisztus igaz történetére..
A Húsvét a Katolikus Egyház egyik legnagyobb ünnepe. Nagycsütörtök az elcsendesedés ideje, amikor mindenki magába szállva elgondolkodik Jézus szomorú és egyben felemelő történetén. De vajon elég e csak elgondolkodni, elég e megtartani az ünnepi szokásokat a nélkül, hogy Jézus üzeneteit, tanításait ne tegyük magunkévá? Ezekkel a gondolatokkal néztem végig az előadást, mely nem volt hosszú, nem tartalmazott hosszabb szónoklatokat, inkább csak jelképeket közvetített a nézők felé.
A szereplők között voltak hivatásos és amatőr színészek is, akik korhű ruhákban játszották el a történetet, amely évszázadok óta él és hat minden hívő és nem hívő emberre egyaránt. Láthattuk a tizenkét apostolt közöttük Júdást, aki mint tudjuk, harminc ezüstpénzért árulta el Jézust és adta őt a római katonák kezére. A teljes történetet, a Budaörsi Passiót 1933-ban mutatták be először, Bató Géza tanító forgatókönyve alapján, amelyet Aubermann Miklós fordított német nyelvre. A Passió megrendezése érdekében Budaörs egy emberként állt a kezdeményezés mellé: a falu lakossága felépítette a Jeruzsálemet ábrázoló szabadtéri színpadot, színtársulatként összefogva maga adta elő Jézus szenvedését és minden, az eseményhez kapcsolódó munkálatot saját kezűleg végzett el.
1933 és 1939 között játszották az előadásokat a Kőhegyen, majd 1941-ben Budapesten is előadták. A korabeli sajtó csodálattal és lelkesedéssel írt a Passiójátékokról: „Krisztust Bató tanító úr fia alakította. Bölcs volt és szelíd, komoly, nemes, méltóságteljes minden szava, mozdulata. A többi szereplő csupa egyszerű iparos-, és munkásember. És mégis annyi kifejező tehetség, annyi őserő, annyi méltóság, veleszületett istenadta művészet volt a játékukban, hogy újra meg újra meg kell néznem a színlapon a nevüket. És mennyi mozgás, mennyi elevenség, hullámzás a színpadon! „
Csaknem nyolc évtizeddel az első Budaörsi Passió megrendezése és kilenc évvel az eredeti mű szövegkönyve alapján készült Passió legendás bemutatója után ismét színészek és statiszták lelkes hada népesíti be három évente nyár elején a budaörsi Kőhegyet, ahol Dér András és Frigyesi András rendezésében újra megelevenedik előttünk Jézus kínszenvedése és kereszthalála, amely a dicsőséges feltámadással teljesedik be. ”
Napjainkban sokunk kérdése,hogy vajon mikor lesz újra látható Budaörs méltán híres Passió játéka,fenn a kőhegyen,ott ahol a kápolna tekint le megannyi emberre,Hisszük,hogy egyszer csak felelevenednek a játékok,hogy újra részesei lehetünk a csodának.
Beszámoló: Major Edit