A feketerigó halála

Évekkel ezelőtt a Bányász utcai kertünkben a sűrű rózsabokorba egy feketerigó pár rakott fészket. Kitűnő helyet választottak a családalapításra, mert a dús, tüskés ágak közé egy macska sem férkőzhetett.

Napokon keresztül figyeltük serény munkájukat, mígnem óvatosan közelítve megtekintettük a kis műremeket. Mestermunka volt az a javából. Sok-sok fűszállal rögzítették az ágakhoz, hogy amikor a szél rázza a bokrot, akkor se essen kár a pelyhekkel kibélelt fészekben. Hamarosan három halvány drapp foltos tojást pillantottunk meg benne. Amikor az egyik szülő a fészken ült, a másik hordta az élelmet. Ha éppen egy rövid időre üresen maradt a fészek, felemeltem a gyerekeimet, hogy ők is láthassák a tojásokat, azokat az apró csodákat, amelyekben már benne van egy parányi élőlény. Hamarosan kikeltek a csupasz-pelyhes fiókák. A szülők felváltva, fáradhatatlanul hordták az élelmet.

Egy vasárnap délelőtt éles csattanásokra lettem figyelmes.

-Na, a szomszéd már megint odaadta a gyereknek a légpuskát.  – mondta a férjem nem egészen ezekkel a szavakkal – Remélem, nem erre repülnek a skulók (golyók)!

Nem is telt el sok idő, amikor felcsattant az anyamadár vészjósló hangja.

-A kölyök lelőtte az egyik madarat!- fakadt ki a férjem, és egy halk szitkot mormolt.

A kellemesnek ígérkező vasárnap délelőtt rémálommá vált. Az apamadár oly kétségbe esetten hívta a párját, hogy éles, szívet tépő sikolya áthatolt ajtón-ablakon, betöltötte a környéket. A gyerekek lejöttek az emeletről és kérdezték: – Mi történt? Mi történt?

Mi csak némán álltunk…

Férjem halaszthatatlan elfoglaltságot talált a garázsban, én pedig a rádióban valamilyen zenét kerestem és a főzéssel foglalkoztam.

A rigópapa órákon keresztül hívta, szólította segélyt kérően a párját. Nem tudta egyszerre melengetni és etetni is a kicsinyeit. Vergődése délutánra lassan csillapodott.

Elkészült az ebéd, de ezen a vasárnapon valahogy senkinek sem ízlett.

Rövidesen a fiókák sorra elpusztultak. Néhány nap múlva üres lett a fészek. Egyszer már az apamadarat sem láttuk.

Kis tragédia történt a nagyvilág milliónyi bajában. Amit nem tudok elfelejteni, az a rigó hangja volt.

s.k.