Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Évadnyitó Csajos est a Barátságban

2019.09.04. @ 18:00 - 21:00

A viták és veszekedések, vagyis a párkapcsolati kommunikáció és mérgező szokásaink adják a Barátság mozi évadnyitó, szeptember 4-i Csajos estjének témáját, a meghívott előadó Kálmán Heléna mediátor, párkapcsolati coach, tréner. A 18 órakor kezdődő beszélgetés után az Újrakezdők című dán vígjátékot vetíti a város mozija.

A Csajos estek iránt évek óta óriási az érdeklődés: minden alkalommal órák alatt elkapkodják a jegyeket ezekre a filmvetítéssel egybekötött beszélgetős estekre, amelyeken szakértő vendégek a közönség bevonásával járnak körül egy-egy aktuális női témát. Ezért a mozit működtető Fehérvári Programszervező Kft. vezetése úgy döntött, szeptembertől havonta két Csajos estnek ad otthont a művészmozi, minden hónap első és harmadik szerdáján. A szeptemberi első est a párok közlési módszereit veszi górcső alá.

„Ismerős a kép, amikor leültök egymás mellé egy hosszú nap után, de mégis fényév távolságra vagytok egymástól? Az egyik fél bekapcsolja a televíziót, a másik pedig a laptopba vagy a telefonba bújik… Mindent megteszünk, hogy ne kelljen beszélgetni, mert veszekedés lesz belőle.” – mondja az est témájáról Kálmán Heléna. A mediátor, párkapcsolati coach, tréner tanácsokat ad majd a jelenlévőknek arról, miként beszélgessenek úgy a párjukkal, hogy valóban megértsék egymást. Az előadó kitér arra is, miért veszekednek olyan gyakran a párok, illetve, hogy miért nem teszi meg azt az egyik, amit a másik kér tőle. Párkapcsolati kommunikációról, a szavak erejéről, mérgező szokásainkról éppúgy szó esik az esten, mint a konfliktusokkal tarkított szürke hétköznapokról.

A beszélgetés után az Újrakezdők című dán vígjátékot nézheti meg az estre jegyet váltó közönség Hella Joof rendezésében, Kenneth M.Christensen, Claus Flygare és Diem Camille Gbogou főszereplésével. Helle egy örökkévalóságig várt, hogy munkamániás férje nyugdíjba menjen, és végre együtt élvezhessék életük alkonyát. Minden vágya utazni és felfedezni a világot vele – de mikor Peter hazaér az utolsó munkanapján, az élet meglepő fordulatot vesz, mert nagy meglepetéssel készült…

A szeptemberi Csajos estre, a nyári szünetet követően, augusztus 22-től lehet jegyet venni.

 

OKK FEhérvár

 

Részletek

Dátum:
2019.09.04.
Időpont:
18:00 - 21:00
Esemény kategóriák:
,