Pénteken fõpróba, szombaton elõbemutató, vasárnap bemutató.
HANIF KUREISHI: VÉNUSZ
ALKOTÓK:
Maurice: BÁLINT ANDRÁS
Jessie: LÁSZLÓ LILI
Ian: GYABRONKA JÓZSEF
Valerie: TAKÁCS KATALIN
Angyal: BRASCH BENCE
Rendezõ: DEÁK KRISZTINA
Díszlettervezõ: CZIEGLER BALÁZS
Jelmeztervezõ: SZAKÁCS GYÖRGYI
Dramaturg: TÖRÖK TAMARA
Szinpadra alkalmazta: TÖRÖK TAMARA
A rendezõ munkatársa: ÕRI RÓZSA
Történetünk testrõl és lélekrõl szól, színészekrõl és civilekrõl (a színészek hívják így a nem-színészeket), színházról és hírnévrõl – továbbá magáról az életrõl, ami, mint tudjuk, szexuális érintkezés útján terjedõ, gyógyíthatatlan, halálos nyavalya. De, még mielõtt kórlapunk végére pont kerülne, az élet számtalan érdekességet terít elénk. Ilyen például a szerelem – és ilyen az öregedés is; de talán az a legérdekesebb, hogy utóbbi olykor nem vet gátat elõbbi elé.
Fõhõsünk – egye fene, nevezzük így – egy testben öreg, lélekben örökifjú színész, akihez egy szép napon beállít egy testben fiatal, lélekben kissé agyonstrapált lány; és, ahogy az ilyenkor lenni szokott, azonnal minden a feje tetejére áll. A színészt megszédíti a szerelem – és egy-két, ezzel összefüggésben leadott ökölcsapás; a lányt megszédíti a hírnév és a csillogás esélye; vagyis adva lenne minden a totális és visszavonhatatlan katasztrófához – de ez nem egy ilyen történet…
Ahhoz túl szelíd, túl bölcs, és, fõként, túl önironikus. Olyan, mint a színház és a színészek – legalábbis amilyennek látni szeretnék magukat; és olyan, mint maga az élet, illetve az életnek lennie illene.
Azért persze az sem véletlen, hogy a címében minden antik istenek legfélelmetesebbikét idézi meg, akihez képest Mars, a hadisten egy kisfiú a homokozóból, Jupiter, a fõisten, legfeljebb regionális középvezetõ, a bölcs Minerva pedig buta liba: õ az, aki nélkül így-úgy ellennénk, sõt, talán nyugodtabban is élnénk, csak magunk sem tudnánk, hogy minek. A neve Vénusz.
Az elõadás a Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós iroda együttmûködésében jött létre.
(Kép forrása: budaorsilatinovitsszinhaz.eu)