A postástól loptak kerékpárt

2019-08-21 | Oroszlány
(A képen kerékpár visszaadása - Fotó:police.hu) "A 20 és a 22 éves fiatalok a lopott kétkerekűt eladták. Az oroszlányi rendőrök mindkét tettest gyanúsítottként kihallgatták.

A gyanú szerint a két oroszlányi lakos 2019. augusztus 15-én délelőtt Oroszlányon, a Népekbarátsága úton egy lépcsőháznak támasztott kerékpárra lett figyelmes. A járművet a postás használta, aki egy lépcsőházban tartózkodott. A 20 éves H. Richárd a kerékpárra ült és elhajtott vele, társa K. Sándor gyalog követte őt.

A postai táskát leszerelték, és a benne lévő küldeményekkel együtt K. Sándor által használt tárolóba elhelyezték. A kerékpárt Oroszlány hétvégi házas övezetében eladták. A 22 éves K. Sándor az érte kapott pénzt később elköltötte. A sértett augusztus 19-én délután, a tőle ellopott járművet meglátta egy telken, ezért értesítette a rendőröket. A járőrök a helyszín közelében elfogták a két tettest, az ellopott biciklit lefoglaltak.

A kutatás során a leszerelt postai táskát is sikerült megtalálni a benne lévő postai küldeményekkel együtt. A két tettest gyanúsítottként kihallgatták, ellenünk lopás vétség miatt indult büntetőeljárás.”

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

 

Forrás:police.hu

 

Visszakapta az ellopott kerékpárt

Az oroszlányi rendőrök adták vissza a sértettnek a biciklijét.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, két helyi férfi lopta el egy postás kerékpárját Oroszlányon 2019. augusztus 15-én délelőtt. Az elkövetőket a helyi rendőrök azonosították és néhány napon belül elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az egyenruhások megtalálták az ellopott kerékpárt is, amelyet augusztus 19-én visszaadtak a tulajdonosának.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Forrás:police.hu

2019. 08. 21., sze – 09:55

 

 

 

 

 

Megosztás