Átadták az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárutat

2019-10-19 | Helyi közélet
(Fotó:oroszlany.hu) Átadták pénteken azt az 1,2 milliárd forintos beruházással megépült 13 kilométeres kerékpárutat, amely Kecskéden és Környén át összeköti Oroszlányt és Tatabányát, valamint lehetőséget teremt a majki kamalduli kolostor elérésére is.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos köszöntőjében kiemelte, hogy a Giro d’Italia három magyar szakaszának köszönhetően 2020-ban kiemelt figyelmet kap a kerékpározás. A hazai szakaszokon naponta 100-150 ezer nézőre lehet számítani és több tízmillióra tehető a versenyt televízión figyelemmel kísérők száma.
A kormánybiztos hozzátette: a nemzetközi verseny előtt, áprilisban az általános iskolák negyedik – és talán ötödik – osztályos tanulóinak közlekedési vizsgát szerveznek, amelyen diplomát kaphatnak arról, hogy ismerik a közlekedési táblákat, elsajátították a biztonságos közlekedés alapjait.
Lazók Zoltán, Oroszlány polgármestere elmondta, a most átadott út négy település és a megyei önkormányzat közös munkájának eredménye. Az útvonallal a térség bekapcsolódhat az európai kerékpáros vérkeringésbe, hiszen a vonalvezetés Tatabánya után Tata és Dunaalmás érintésével közvetlen összeköttetést teremt az Eurovelo 6 nemzetközi hálózattal.
A kerékpárút érinti a Mária-út nyomvonalát és a Sacra Velo projekt nyomvonalának részeként kerékpáros megközelítést biztosít az Oroszlányi Bányászati Múzeumnak, melyet félmilliárd forint ráfordításával újítanak fel. Egy szilárd burkolattal el nem látott szakasz pedig leágazik a kamalduli remeteség majki műemlékegyüttese felé, ahol 1,6 milliárd forintos fejlesztés folyik.

-MTI-

 

Megosztás