Ezekről tárgyaltak-döntöttek

2019-09-19 | Képviselõ testület
(korábbi fotó) "Munkaterv szerinti utolsó ülését tartotta meg Oroszlány Város Önkormányzatának regnáló képviselő-testülete.

Tíz napirendi pontot tárgyalt meg kedden a grémium, az utolsót zárt ülésen. A két ülés között történt legfontosabb eseményekről szóló tájékoztató elfogadását követően a költségvetés módosításáról is döntött a testület. A módosításra sok más mellett azért volt szükség, mert a Táncsics Mihály útnak a megépítéséhez például nem használták fel a meghatározott összeget, így a fennmaradó érték fedezni tudja a Gönczi Ferenc úton induló felújításoknak, az önkormányzatra eső költségeit.

A helyi közutak forgalmi rendjének változásáról is döntöttek. A leginkább lakossági kezdeményezés hatására történő változások között szerepel többek között egy mozgáskorlátozott parkolóhely kialakítása is a Táncsics Mihály út 24-30 alatti lakóingatlan mögött.

Elfogadták az önkormányzati bérlakások első félévi üzemeltetésével kapcsolatos feladatokról szóló beszámolót, és a Településrendezési Tervvel kapcsolatban is születtek döntések. A keddi ülésen fogadta el a testület azt a tájékoztatót is, mely a város 2018-as környezeti állapotát hivatott bemutatni. Ebből a tájékoztatóból többek között az is kiderül, hogy Oroszlány ivóvize minden tekintetben kifogástalan. Ezt 32 ellenőrzés keretében elvégzett, összesen 545 laboratóriumi vizsgálat támasztja alá.

Elfogadta a testület azt a határozati javaslatot is, melynek értelmében egy, a Vértesi Erőmű Zrt.-vel kötött csereszerződés aláírását követően, a város birtokába kerül a Bánki Donát utcán lévő teniszpálya, a pusztavámi vízkút és hidroglóbusz, és a jelenleg is Kajakházként üzemelő ingatlan, a Malom-tó partján.

Döntés született a Jó tanuló, jó sportoló pályázat idei kiírásáról is. A testület elfogadta a határozati javaslatot, így 2019-ben is díjazva lesznek a város kiváló eredményeket elért diákjai. A pályázat beküldési határideje: folyó év, október 7.

A ciklus utolsó, ütemezett ülésének végén Lazók Zoltán polgármester nemcsak képviselőtársainak, a hivatal dolgozóinak, és a partnerszervezeteknek a munkájáért mondott köszönetet, hanem a város lakóinak is, az elmúlt öt évben, az önkormányzat felé tanúsított bizalomért. Külön köszöntötte Mátics István és Orbán Ferenc leköszönő képviselőket, akik nem kívánnak részt venni az októberi önkormányzati választásokon.”

Forrás:oroszlany.hu

 

Megosztás