Kétmilliárdos fejlesztés az oroszlányi hulladékkezelőnél

2019-08-22 | Helyi közélet
Az Oroszlány, Tata és több kistelepülés hulladékkezelését végző társaság uniós támogatással kétmilliárd forintos fejlesztéssel bővíti a helyi lerakót, 22 új járművet állít forgalomba és szelektív hulladékkezelési rendszert vezet be - tájékoztatta szerdán az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetője az MTI-t.

Óvári László elmondta, a lerakó bővítése több ütemben zajlik. A beruházás már most lehetővé teszi, hogy a térség hulladékát helyben deponálják. Korábban naponta 13 autó szállított szemetet Polgárdiba, ez évente 80 millió forintos többletköltséget jelentett.

Az oroszlányi lerakó teljes kiépítése után 200 ezer köbméter vegyes hulladék kezelésére lesz alkalmas. A létesítmény alatt geoelektromos szondákkal figyelik a szigetelés védelmét. A csurgalékvizet 1900 köbméteres medencébe gyűjtik és visszalocsolják a depóniára, ez az eljárás csökkenti a hulladék térfogatát – ismertette az ügyvezető.

A fejlesztés során új hulladékudvart építenek ki. Itt történik az előválogatás, az aprítás, a rostálás és a biológiai stabilizálás. A társaság a napokban 19 új kukásautó mellett 3 konténerszállítót állít üzembe. A korábbi járműpark átlagos életkora meghaladta a 15 évet, ezeket leselejtezik.

A következő két évben az ellátási területen 41 ezer kukát osztanak szét, így a kommunális szemét mellett külön kell majd gyűjteni a csomagolási hulladékot, melyet a lerakón válogatnak szét.

Az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. 30 településen végez hulladékszállítást Oroszlány, Tata és a Bakony térségében. A szolgáltatást 85 ezer ember veszi igénybe. A többségében önkormányzati tulajdonú társaság közel 90 embert foglalkoztat, éves bevétele meghaladja az egymilliárd forintot.

 

-MTI-

 

Fotó:oroszlany.hu

 

Megosztás