Munkahelyéről lopott Oroszlányon

2019-08-05 | Oroszlány
A tettes kihasználta kollégája távollétét és ellopott egy lemezkazettát, amiben készpénz volt. Az oroszlányi rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták a helyi lakost.

A gyanú szerint a férfi 2019. augusztus 3-án este, egy szállón meglátogatta ismerősét Oroszlányban, ahol biztonsági őrként dolgozott.

Tudta, hogy az őrhelyen egy lemezkazettában pénz van, ezért a szolgálatban lévő őr távollétében a helyiségbe bement, majd egy fiókot feltépett. A zsákmányt magához vette és távozott.

Egy közeli patakparton a fémdobozt földhöz vágta, ami kinyílt és a benne lévő pénzt eltette. Az elkövető a megrongálódott dobozt a vízbe dobta.

A rendőrségre csak másnap, 12 óra 25 perckor tettek bejelentést a lopásról.

A rendőrőrök adatgyűjtés során azonosították és a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták a 33 éves helyi lakost. A férfit az Oroszlányi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

A tettes a bűncselekmény elkövetését beismerte, ellene lopás miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség az eljárás ügyiratait bíróság elé állítási javaslattal tervezi megküldeni a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság  közleménye

Fotó:police.hu

 

 

Megosztás