Szalagavató

2019-02-25 | Fiatalok
Három szakközépiskolai osztály végez idén a mûszaki középiskolában. A 42 diáknak pénteken tûzték mellére a szalagot, amely mostantól jelzi: új élet küszöbére érkeztek.
A zsúfolásig megtelt nagyteremben többek mellett Lazók Zoltán polgármester köszöntötte a fiatalokat, aki beszédében kiemelte: Ez a pillanat olyan különleges, amit az ember életében egyszer élhet át csupán.

Visszatekintés a közösen eltöltött idõre, amit soha nem fogtok elfelejteni. Azt gondolom, hogy jó érzés most ott állnotok társaitok mellett, s tudni, hogy egy olyan környezet vesz körül titeket, ahol mindenki tartozik valakihez. Összekötnek az elmúlt évek, az elkezdett jövõ építésének ígérete!

,,Az álmok egy tanítóval kezdõdnek, aki hisz benned, aki noszogat, ösztökél és fölsegít a következõ lépcsõfokra, miközben meg-megbökdös hegyes pálcájával, melyet úgy hívnak: igazság.” Megszívlelendõ gondolat ez Don Rathertõl – mondta.

A városvezetõ a szalag feltûzése elõtt azt ajánlotta a 18 gépi forgácsoló, 12 hegesztõ, valamint a 12 szociális gondozó és ápoló maturandus figyelmébe, hogy mostantól legfontosabb céljuk az legyen, hogy sikerrel vegyék záróvizsgáikat, és kilépjenek a nagybetûs életbe.

Forrás:oroszlany.hu

Megosztás