Folytatódik az M1-es felújítása Tatabánya térségében

2019-03-13 | Hasznos infók
(a kép illusztráció - nol.hu) Az M1-es autópályán idén a tervek szerint 43 kilométernyi szakaszon indulhatnak el felújítási munkák. Az idei évre tervezett beavatkozások elsõ ütemeként az 54-es és a 61-es kilométerszelvények között, Tatabánya térségében zajlanak majd munkálatok.

Az ideiglenes forgalmi rend kialakítását 2019. március 18-21. között építik ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bicskei mérnökségének szakemberei. A beruházás ezen üteme várhatóan 2019. június végéig tart majd. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2018-ban összesen 14,5 kilométeren újult meg az M1-es autópálya. Ezek a munkálatok idén is folytatódnak, ugyanis a Kormány támogatásával, hazai költségvetési forrásból, több mint bruttó 2 milliárd forintból újul meg az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezetõ oldala az 54-es és 61-es kilométerszelvények, vagyis a Harkályos pihenõ és a Tatabánya-Újváros csomópont között.

 A munkálatok idén is sávelhúzás mellett valósulnak meg, úgy, hogy mindkét irányban 2-2 forgalmi sáv álljon a közlekedõk rendelkezésére, vagyis az autópálya áteresztõ kapacitása megmaradjon. Az ideiglenes forgalmi rendet a március 15-ei hosszú hétvégét követõen, 2019. március 18-21., vagyis hétfõ és csütörtök között építik ki. Ezt követõen 2019. május 17-ig a kivitelezési munkák a Hegyeshalom felé vezetõ oldalon a külsõ és a leállósávon zajlanak. Majd 2019. május 17-20. között ismét átépítik a terelést, hogy a belsõ sávon folytatódhassanak a munkálatok, a tervek szerint 2019. június 27-ig.

A külsõ és a leálló sávon végzett munkák ideje alatt a Hegyeshalom felé vezetõ oldalon az 58-as kilométerszelvénynél található Turul pihenõhely zárva lesz. Idõszakosan, várhatóan 2019. március 21-31. között, a tatabánya-óvárosi, míg 2019. május 7-17. között a tatabánya-újvárosi csomópontot is lezárják.

A felújítás alatt úgynevezett 2+1+1 sávos terelést építenek ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bicskei mérnökségének szakemberei az 54-es és a 61-es kilométerszelvények közötti üzemi átjárókban. A Budapest felé vezetõ oldalon 2 sávon, a leálló és külsõ sávokon haladhat a forgalom, a Hegyeshalom felé vezetõ irányban a személygépkocsi forgalmat pedig átterelik a fõváros felé vezetõ pálya belsõ sávjára, a tehergépjármû forgalom pedig a Hegyeshalom felé vezetõ pályaoldalon a munkák ütemezésének megfelelõen a belsõ vagy a külsõ sávon haladhat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedõket az úton dolgozók és a többi jármûvezetõ biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a munkálatok idején hosszabb menetidõvel számolhatnak a közlekedõk, ezért az autósoknak ajánlott még indulás elõtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetrõl a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A szakemberek a munkálatok idejére a közlekedõk türelmét és megértését kérik, a felújítási munkákat az õ érdekükben végzik.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály tájékoztatója

Megosztás