Takarékos gazdálkodásra lesz szükség idén

2019-01-24 | Helyi közélet
"Lazók Zoltán polgármestert és Sólyom Jörant, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökét látták vendégül szerda délután a Borbálai Közösségi Ház nyugdíjas klubjának tagjai.
A vendéglátók a jelenleg is folyó, valamint a tervezett fejlesztésekrõl, tervekrõl hallgattak meg tájékoztatót, kiemelt figyelemmel a borbálai településrészen megvalósuló beruházásokra.

Mint elhangzott, az utak, járdák, közterületek, a rekreációs közterületek, az oktatási és gyermekintézmények, a sportlétesítmények, valamint a kulturális és hagyományápolási témák kapnak idén kiemelt figyelmet.

A közelmúlt befejezett fejlesztései között szerepel a Bánki Donát utcai új, 20 állásos parkolólemez építése, vele párhuzamosan pedig elkészült a Népek barátsága u. – Bánki Donát utcák közötti, már meglévõ parkolólemez 41 álláshellyel történõ bõvítése 24,5 millió forintból. Az önkormányzat ebben a ciklusban közel 500 parkolóhelyet alakított ki, de ezek sem tudják kielégíteni az igényeket.

Elkészült Borbála telepen az Arany János–József Attila utcáknál, valamint az Erkel Ferenc utcában az új aszfaltburkolat és vízelvezetés. A legfontosabb feladat ezen a területen az óvoda felújításának megkezdése. Ez összességében 150 milliós költséget jelent, ennyi azonban nem áll rendelkezésre.

A legsürgõsebb feladat az intézmény tetõfelújítása és a nyílászárók cseréje, amire ez évben sor is kerül a tervek szerint, mintegy 50 milliós költséggel. A borbálai feladatok között szerepel megoldandóként több parkoló kialakítása, s nem utolsó sorban a Közösségi Ház korszerûsítése, több helyen pedig a csapadékvíz elvezetés javítása.

– Sajnos idén csökkennek adóbevételeink, és a munkabérek, illetve a közüzemi költségek emelkedése is apasztja a közös kasszát. Csak az áramszolgáltatás díja 30%-al lett magasabb egy év alatt, míg az építõanyag árak 40%-al nõttek két év alatt, s ezt saját erõbõl kell kigazdálkodni – mondta a városvezetõ.

A továbbiakban szó volt a közlekedésfejlesztésrõl, aminek prioritásai közé tartozik a Népek barátsága-Irinyi utca tengely fejlesztésének folytatása, további útfelújítás és új parkolók kialakítása a Népek barátsága–Irinyi tengelyen a Havasi M.-Április utcák közötti szakaszon.

Jól halad az Oroszlány (Majk)–Kecskéd –Környe–Tatabánya kerékpárút építése.
A projekt valós célpontokat von be a kerékpáros közlekedésbe, javarészt jelenleg is használt nyomvonalra épül és valódi turisztikai élményt fog nyújtani a Bányászati Múzeummal együtt, ahol 500 milliós fejlesztés valósul meg.

Százmilliós játszótér beruházás a Haraszthegyen, közvilágítás fejlesztés, bölcsõdebõvítés, a városi tavak rekreációs bevonása, a József Attila iskola bõvítése szerepel többek mellett a tervekben, hiszen utóbbi járási központi intézmény lesz."

Forrás:oroszlany.hu

 

Megosztás