Így zajlott a Pajtafesztivál - Képgalériával

2019-07-01 | Kulturális élet-Programok
"Kulturális csemegék sora várt mindazokra, aki ellátogattak szombat délután a Szlovák Tájházba, ahol az eddigi Múzeumok Éjszakája nevet viselõ programsorozat Pajtafesztivál címmel várta az érdeklõdõket.

Az esemény megvalósítói változatlanok maradtak, Fátrai Erzsébet fõszervezõ mellett az Oroszlány Barátainak Köre tagjai, barátai gondoskodtak a magas színvonalról, de a támogatók között ott volt Oroszlány Város Önkormányzata, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, és az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár is.
 

A rendezvényt hagyományosan a Kridlovka ifjúsági zenekar koncertje és a Bránicska táncegyüttes nyitotta koradélután, Takács Tímea, az OKSZÍK igazgatója pedig azzal köszöntötte a jelenlévõket, hogy a programok sokasága és különbözõsége teszi vonzóvá ezt a hagyományos alkalmat.

A fesztivál szó takarja a tartalmi lényeget. Találkozhatunk itt népzenével, irodalommal, hagyományõrzéssel, kórussal, képzõmûvészettel, színjátszó csapattal. – Mind-mind ismerõs arcok bukkannak fel – mondta.
 

A pajtatárlaton Závory Zoltán a mester, valamint Zsombolyai Mária, Szedlák Jánosné és Kucsera András festõmûvészek kiállításmegnyitóján a Bányász Népdalkör lépett fel.

Závory Zoltánról külön is megemlékeztek, aki 1930-ban a pápai tanonciskola rajztanára lett, szabadiskolát szervezett, rendszeresen kiállított, és 1968-as nyugdíjazásáig elsõsorban pedagógusként tevékenykedett. Így került Oroszlányba, ahol a vájáriskola igazgatójaként dolgozott.

Az 1956-os események következményeként eltávolították e pozícióból és a helyi József Attila iskola, majd a gimnázium rajztanáraként ment nyugdíjba.
 

Az érdeklõdõk a Tájházban óránkénti tárlatvezetéssel tekinthették meg az oroszlányi szlovákok népi kultúráját bemutató helytörténeti-kiállítást, s mindeközben sorra érkeztek a program kulturális fellépõi, melyek között ott volt a Szíjj Irma Kamarakórus, a KaDarka Társulat, Jász Attila, aki Belsõ angyal címû könyvét és az Új Forrás júniusi lapszámát mutatta be, s nem utolsó sorban Krulik Zoltán a Makám együttes vezetõje, aki Ady megzenésített verseit adta elõ.
 

– A lényeg a találkozás, az ismerkedés, a közösségi érzés erõsítése – mondta Fátrai Erzsébet, s ezt bizonyítandó kerültek asztalra az otthonról hozott elemózsiás és italos batyuk, fõtt a kondérban a gulyás, sült a lángos, valamint a kürtõskalács.
 

A Pajtafesztivál kulturális programját Tóth Viktor szaxofonos és Gyárfás István jazz gitáros koncertje zárta az éjszakába nyúlóan.
 

Az esemény képeit  ITT tekintheti meg!"

Forrás:oroszlany.hu

 

Megosztás