Mint arról korábban beszámoltunk, az oroszlányi kötõdésû mûsorvezetõ-riporter, Vujity Tvrtko a legnagyobb közösségi oldalon osztotta meg gondolatait az eldobált csikkek környezetre gyakorolt káros hatásairól, majd a poszttal egy idõben kereste meg Lazók Zoltán polgármestert a projekt ötletével, mivel elmondása szerint az országot járva azt tapasztalta, hogy Oroszlány az egyik „legcsikkesebb” város.
Hetekig tartó elõkészületek után, a kellemes napsütés mellett egy jól szervezett program várta a város tisztaságáért tenni akarókat, akiket Lazók Zoltán is köszöntött.
A városvezetõ örömét fejezte ki, amiért több százan, fiatalok és idõsek egyaránt úgy érezték, hogy tenniük kell a környezetükért. Mint elmondta, éppen itt volt az ideje a probléma megoldásának.
A polgármester után az akció ötletgazdája köszönte meg az önkéntesek lelkesedését.
– Oroszlány az én hazám is. Szedjünk össze minden koporsószöget, ami rövidíti a város életét – biztatta a riporter a résztvevõket, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába gyûjtenek össze minden hulladékot, ha holnaptól újra szemetesként használják sokan az utcákat. Azt tanácsolta a város lakóinak: udvariasan szóljanak rá a szemetelõkre, hiszen nagyrészt az ittélõkön múlik, meddig marad tiszta a településük.
A program menetét ismertetõ eligazítás után tíz csoport indult neki csapatkapitányuk vezetésével, hogy teljesen megtisztítsák a cigarettacsikkektõl és az egyéb eldobált szeméttõl a tíz kerületre felosztott város egy-egy körletét.
A háromórás akció során mintegy száz kilónyi káros anyagot, több, mint 32 ezer csikket szedtek össze a település különbözõ területein az önkéntesek, akik a Gresók kávézó felajánlásából a munka végén aprósüteménnyel pótolhatták az elégetett energiát.
A projekt végeztével Vujity Tvrtko a közösségi oldalán is köszönetet mondott az oroszlányiaknak, és büszkén jelentette be, hogy segítségükkel néhány óra alatt közel 100 kilogramm mérgezõ cigarettacsikktõl szabadultak meg a város utcái és terei.
Az esemény képeit a ITT tekintheti meg!"
Forrás:oroszlany.hu