Szakmai nap

2019-11-08 | Helyi közélet
Egy pályázatnak köszönhetően méltó keretek között ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját a Benedek Elek EGYMI - adta hírül a város honlapja - majd így folytatják:

„Szerdán délelőtt „Vizualitás, zene, tudomány” címmel, közel száz fő részvételével, szakmai napot tartott az OKSZÍK-ban az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény.

A találkozó célja a többségi és a térségi intézményekben dolgozó pedagógusok, fejlesztő pedagógusok, védőnők és orvosok, szakmai fejleményekről való tájékoztatása volt.

– Dr. Danauer Nándor neuropszichológus érkezik Pestről. Ő fog beszélni a nem átlagos gyermekekről. Azért örülünk ennek az előadásnak, mert azt reméljük, hogy a jelen lévő kollégák a mindennapi munkájuk során be tudják majd építeni az itt hallottakat és az előadó személyisége egyben feltöltődést is jelent számukra.

Mivel ma ünnepeljük a tizedik születésnapunkat, szerettük volna a gyerekeket is meglepni valamivel, ezért meghívtuk hozzájuk a Kifli zenekart – tudtuk meg Gusztafik Ildikótól, az EGYMI intézmény egységének vezetőjétől.

A koncertre a környékbeli településekről is érkeztek gyerekek, akik zsúfolásig megtöltötték a színháztermet, előtte azonban a művelődési központ kiállítótermében mindenki megtekinthetett egy igazán gazdag képzőművészeti tárlatot.

A kiállítással régi álmom vált valóra, hiszen a szervezők, a művészetnek a megszokottól eltérő formáját szerették volna bemutatni a közönségnek.

Ezeket a képeket nem tanult, képzett művészek készítették. Az alkotók vagy autodidakták, vagy pedig egy olyan tevékenység, vagy foglalkozás alkalmával derült ki a tehetségük, melyben örömüket lelték, illetve önmagukat kiteljesíthették.”

A teljes cikket ITT olvashatja!

Forrás:oroszlany.hu

Megosztás